nlc.hu
Sztárok
Várkonyi Andrea megköszönte a válogatott teljesítményét

Várkonyi Andrea megköszönte a magyar csapat munkáját az olaszok elleni meccs után

A közösségi médiában mutatott fotója alapján a helyszínen követte figyelemmel a meccset.
Várkonyi Andrea

Tegnap este a magyar válogatott a Nemzetek Ligája utolsó csoportmeccsét játszotta, az ellenfél Olaszország válogatottja volt. A Puskás Aréna VIP-jei között vendégeskedhetett Várkonyi Andrea is, aki nem állhatta meg, hogy maga is posztoljon a nagy eseményről – szúrta ki a Liner.

Bár a meccs nem teljesen úgy alakult, ahogy szerettük volna (2:0 arányban veszítettünk), ez nem akadályozta meg, hogy a kint lévők jól érezzék magukat és ünnepeljenek, amire már csak azért is volt okuk, mert a vereséggel együtt is másodikak lettünk a csoportunkban. Rengeteg sztár és híresség volt kíváncsi az összecsapásra, és úgy fest, Várkonyi Andrea sem maradhatott ki a buliból. Az alábbi szöveget posztolta:

Fantasztikus hangulat! És nagyszerű magyar csapat!! Köszönjük!!

Várkonyi Andrea mostanában jó időszakon megy át, nemrég volt a házassági évfordulója, és azt is közölte a világgal, hogy a kapcsolatuk csodálatos, és ők ketten rengeteget járnak randizni. Ha tippelhetnénk, azt mondanánk, hogy a magyar válogatott meccse is afféle randi volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top