nlc.hu
Sztárok
Párizsban élő férfivel járt Szily Nóra

Szily Nóra: „Több ember élete és megélhetése is függ tőlem”

A Panna, csajok satöbbi vendégei két pszichológus, Szily Nóra és Frank Róbert voltak, akikkel Balázsy Panna az újratervezésről beszélgetett.

Szily Nórának többször újra kellett terveznie az életét, az egykori televíziós elárulta, egész életében igyekezett a vágyai szerint élni. „Mindig kitaláltam valamit, ami felé törekedtem. Nem a koromat néztem, hanem a vágyaimat” – kezdte Nóra, aki a negyvenes évei második felében több iskolát is kijárt, hiszen mindig igyekezett több lábon állni. 

szily nóra vendég

Fotó: Panna, csajok satöbbi

„Miután egyedül neveltem fel két fiút – jó apai kooperációval, hangsúlyozom –, mindig álltam annyira a lábamon, hogy igyekeztem biztonságot teremteni. Többféle dolgot csináltam akkor is, nem véletlenül kezdtem el írni, vagy nem véletlenül kezdtem el tanítani. Amikor a tévében láttak, akkor is csináltam mellette dolgokat, ha az egyik kiesett, létezett valami más támasztékom. Más kérdés, hogy miközben irigylik az embert, hogy szabadon úszik, ennek vannak szabadon vergődő időszakai. Egzisztenciálisan ezt nem volt mindig diadalmenet csinálni, voltak ebben nem szorongással, inkább félelmekkel teli időszakok. Pontosan tudtam, hogy mitől félek: nevezetesen, hogy fenn tudom-e tartani a víz tetején a hajót, amiben a két fiammal ülök. Nem véletlenül laktam évekig albérletben, azt éreztem, amikor a hitelválság volt, hogy ez egy okos döntés, sokkal inkább ez volt a túlélésem záloga, minthogy elvesztettem volna a fejem felől a fedelet. Én azért észnél vagyok, miközben a vágyaimról se feledkezem meg. Azzal, hogy egyedül maradtam, felfogtam a felelősségét annak, hogy a vállamon mi minden nyugszik. Nekem nem lehet hűbelebalázs módjára döntéseket hozni, vagy felelőtlenkedni, mert több ember élete és megélhetése is függ tőlem. Édesanyámat is támogattam, éveken át elég nehéz helyzetekben kellett helytállnom” – mondta Szily Nóra, aki a magánéleti újratervezéseiről is vallott. Elmondta, a válása után 2-3 évvel lett először nyitott egy új szerelemre. 

„Volt is egy hosszabb kapcsolatom, igaz, nem egy Magyarországon élő férfival, ami nagyon kényelmes vagy kellemes volt nekem. Megmaradt a burok a gyerekekkel, de egyébként jöttem-mentem én is a világban, és jöttek vele a dolgok, amik a nőiségemet jelentik. Ez volt négy vagy öt év, aztán jött egy csend” – mondta Nóra, aki nem akart kiköltözni Párizsba. Arról is mesélt, hogy ezután pár évet újra egyedül volt, mert olyan férfiakkal hozta össze az élet, akikkel nem érezte azt, hogy reggel együtt szeretne kávézni. Ezt követően pedig nagyon nehéz időszak köszöntött be az életébe, amelyről könnyekkel küzdve mesélt.

„Amikor az édesanyám nagyon beteg lett, nekem nagyon nagy felelősség volt őt megtartani vagy elkísérni. A fiúk akkor voltak az egyetem határán, minden idegszálammal erre koncentráltam. 2019. május elsején elment anyu, nem telt le a gyászév, amikor kezdődött a pandémia, amikor a saját életemet gyászoltam. Akkor meg azért nem voltam nyitott, mert teljesen padlót fogtam. 2022-ben álltam úgy fel, hogy elkezdtem újra hinni, hogy tudok kifelé nézegetni, hogy elengedtem anyut, hogy a fiaim kirepülnek…” – vallotta be Szily Nóra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top