nlc.hu
Sztárok
Letiltotta család Dobos Attila dalai

Letiltotta családja Dobos Attila fiókban maradt dalait

Dobos Attila családja nem segít Erzsónak, hogy bejegyeztethesse a szerző nevére a dalokat.

Hiába vannak meg a kéziratok a fiókban és bízta rá névlegesen a szellemi örökségét egykori párjára a táncdalénekes, Dobos Attila családja nem segít Erzsónak, hogy bejegyeztethesse a szerző nevére a dalokat – írja a Bors. 

Két dalszöveg is vár Dobos Attila szerelménél, hogy megzenésítve a nagyközönség is hallhassa, de a család nem szeretné, ha ezek megjelennének.

Dobos Attila dalai

(Fotó: Olajos Piroska/solwee)

“16 dalt énekeltem fel az albumra. Most is összeszorul a szívem, amikor az én drágámra gondolok. Lelkileg nagyon megérintett a felvétel. Szerettem volna, ha Attila látja és hallja ezt. A mai napig azt érzem, hogy rengetegen szeretik őt. Én is kapok ebből, amikor az ő dalaival fellépek. Sokszor elmerengek azon, mennyire jó lenne együtt elénekelni ezeket és közösen járni előadásokra. Ezek a gondolatok mindig boldoggá tesznek” – mondta korábban a zenész kedvese.

“A család és gyerekek határozottan kijelentették, hogy nem szeretnék, ha kiadnák ezeket a szerzeményeket. Úgy hallottam, hogy Erzsó teljesíti a rokonok kívánságát, hogy elkerülje a konfliktust, és tiszteletben tartsa a kívánságukat” – mondta az ismerős.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top