nlc.hu
Sztárok

ByeAlex szerint befolyással volt a magyar társadalomra

ByeAlex szerint ő tehet róla, hogy a magyar internet „pöcegödörré” változott.

Az interjúban azt is elmondta, hogy már nem tudják érzelmileg elérni a fröcsögő kommentek.
ByeAlex

ByeAlex az RTL-nek mesélt az elmúlt évek tapasztalatairól, és szerinte ő felelős azért, hogy a magyar internet „pöcegödörré” változott.

Magyarországon szerintem akkor kezdett igazán pöcegödörré válni az internetes kommentelési lehetőség, amikor én megjelentem. Én voltam az első közéleti szereplő, aki a legnagyobb undorítóságokat kapta, pusztán azért, mert elénekelt egy szerelmes dalt és megnyert egy műsort” – mesélte az RTL-nek, és azt is elmondta, hogy ha akkor nem indul el rohamosan felfelé a zenei karrierje, filozófia diplomájával a kezében már rég elhagyta volna az országot, hiszen szerinte itt nem lett volna jövője. Ám az élete egészen más fordulatot vett, és ma már a zene teszi ki az életét.

Úgy érzi, hogy az elmúlt évek során már megerősödött, nem hagyja, hogy érzelmileg megérintsék a sértegetések, de az tud fájni, ha a szerelmét bántják.  

„Ma is vannak közutálatnak örvendő személyek. Van persze, aki rászolgál erre szerintem, mondhatni, meg is érdemli. De vannak olyanok, akik nem tudtak kitörni abból a tengelyből, hogy utálatosak, és mondjuk nem érdemlik már meg az aránytalan bántalmazást.” – magyarázta. 

ByeAlexre 2013-ban figyeltek fel, amikor megnyerte A Dal című műsort, ami után nemzetközi szinten képviselhette országunkat, mégpedog az Eurovíziós Dalfesztiválon. Azóta nemcsak a magyar slágerlistákon vált népszerűvé, de – az X-faktor visszatérő mentoraként – rendszeresen felbukkan a tévé-képernyőkön is.

Kiemelt kép: RTL Sajtóklub

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top