nlc.hu
Sztárok

Kritika A Nagy Ő című műsorról

„Majd kiugrik a nyuszi a gödörből” – Három rész után is fárasztó A Nagy Ő

Meghan Markle hasonmása, jégkirálynők és sámángyógyász. Három napig néztem A Nagy Őt, de olyan jó volt visszatérni a valóságba utána.

Kedden reggel az első hír, ami szembejött velem a Facebookon, az volt, hogy Árpa Attila hatásvadásznak nevezte az egyik Nagy Ő-versenyzőt, amiért bikiniben ment bemutatkozni. Jó, hát sok dologgal meg lehet „fogni” egy férfit, és szerintem sem ez a legjobb indítás, de hogy pont Árpa Attila dobálja a hatásvadász jelzőket, aki egykor a Való Világért felelt, azon hangosan felröhögtem.

Kialakult egyfajta vita a szerkesztőségben arról, hogy milyennek kellene lennie egy „Nagy Ő” főszereplőnek, annak a nőnek vagy férfinak, akiért versenyezhetnek a jelentkezők. Már érett embernek kellene lennie, biztos egzisztenciával, vagy egy fiatalabb illetőnek, aki talán még nem is áll készen a megállapodásra, aztán a műsor alatt ez megváltozik? Jelentem, döntetlen lett az eredmény.

Még szerencse, hogy nincs gardedám

A TV2 szerelemkeresgélő műsorának ebben az évadában, az első csoporthoz tartozó Árpa Attila vágyik arra, hogy megtalálja az igazit. Ha már a párkeresgélésnél tartunk, szerintem az egész formátum kissé idejétmúlt. (Igen, tudom, hogy az Egyesült Államokban, már 26 (!) évad lement, de akkor is.) Nem tartom magam feminista élharcosnak, de tartsa már mindenki többre magát annál, mint hogy 20 további nővel versenyezzen egy bevallottan nárcisztikus, szociopata pasiért. Még akkor is, ha szerepet játszik. Ma megcsókolom Katit, holnap randira viszem Icát, este kiejtek minden 40 feletti nőt.

Idén nem Stohl András, hanem Lékai-Kiss Ramóna kíséri végig Árpát a szerelemkeresgélés képernyőkompatibilis útján. Az mindenképpen pozitívum, hogy Ramóna végre olyan műsort kapott, ahol nem kell kiabálnia. A műsor elején Árpa mottóját is megismerhetjük, ami az „Élj a mának!”. Milyen egyedi, ugye? „Végre megismerhetjük a vad macsó, érzelmes oldalát.” Jólvanakkor. A színész-producer azt is hozzáteszi, hogy a régimódi udvarlás híve, vagyis fontos számára a csábítás, az érintés. Még szerencse, hogy nem annak a régimódi udvarlásnak a híve, ahol csak gardedám kíséretében mehetne randevúra a hölgyekkel. Bár lehet, hogy izgalmasabb lenne a műsor. 

Lékai-Kiss Ramóna és Árpa Attila (Fotó: Sajtószoba)

Lékai-Kiss Ramóna és Árpa Attila (Fotó: Sajtószoba)

Az mindenképpen jobb a második évadban, hogy izgalmasabb a bemutatkozás. Ehhez pedig kellett Árpa, aki láthatóan sokkal jobban érzi magát ebben a szerepben, mint az előző évad olimpikonja. A hölgyek különböző ajándékokkal próbálják meghódítani a macsó szívét. Van itt alföldi császárkörte, amatőr festmény, kutya, szándékos pucsítás, szerencsehozó mackó, sámángyógyász…

Az igazi produkció mégis az, hogy a hölgyeket szállító sofőr és a koktélokat készítő mixer kibírja ezeket a belépőket röhögés nélkül.

 

A megérkezés után hősünk azonnal haza is küldött három hölgyet, a sminktetováló Ágit, a francia-magyar színésznőt és pénzügyi területen dolgozó Petrát. Rá is fordulhatunk a második napra…

Attila és Timi, aki lovon érkezett (Fotó: Sajtószoba)

Attila és Timi, aki lovon érkezett (Fotó: Sajtószoba)

Van itt még Meghan Markle is

A második epizódban a „harcos amazonok” tornadresszbe öltöztek, hogy egy akadálypályán nyerjék meg Attila szívét és a közös randit. Még el sem kezdődött a verseny, a sámángyógyász Natali elsírta magát Attila szavain, amikor azt ecsetelte, hogy sokszor bizalmatlan az emberekkel. Az akadályversenyt megnyerték a kékek, ők mehetnek romantikus randira a főszereplőnkkel. Attilát egy fekete csuklyás kapitány szállítja át a szárazföldre a tavacskán keresztül a randevú helyszínére. Amíg Árpa azt ecseteli, hogy számára milyen fontos a zene – az ének- és zongoratudását meg is csillogtatja –, addig engem teljesen leköt, hogy Mimi és Meghan Markle arca közti hasonlóságot keressem. Elmélkedésemből a szépségterapeuta Blanche ráz fel, amikor halandzsa angollal kezdi követni Mr. Macsót a dalban.

Egy érzékenyítő tréningre azért elküldenék néhány lányt, akik akkor másztak rá a főhősre egy üveg pezsgő miatt, amikor Blanche a halott vőlegényéről mesélt Árpának.

Míg az előző egy megrázó pillanat volt a műsorban, addig az ötös randevú legröhejesebb pontja az volt, amikor a Boci Boci tarkát zongorázó Erika felé magasodott Attila. „Ez egy rendkívül fontos és intim pillanat volt” – ecsetelte később a nő, majd egy szerelmes dalt énekelt a férfinak, aki azonnal el is vitte páros találkára. És hogyan lehetne egy romantikus randit befejezni, ha nem úgy, hogy a párkereső férfi elénekli a dalt, amit a válása után írt. Ezzel át is térünk a következő napra és a következő epizódra, amelyben már rózsaceremónia is lesz.

Mimi tiszta Meghan Markle (Fotó: TV2)

Mimi tiszta Meghan Markle (Fotó: TV2)

Aurapermet és flitteres zakó

A harmadik rész első 20 perce arról szólt, hogy Árpa beszélgetésekre vitte a hölgyeket, majd azt részletezte Ramónának, hogy számára fontos az ész, a szív, a szexualitás hármasa. Ez alapján döntött Mr. Nagy Ő. Long story short: az első rózsaceremónia után Beatrix, Kitti, és Virág guríthatta ki a bőröndjét az ajtón. Virág még a kapuból azért megjegyezte, hogy milyen kár, hogy nem ő lesz Árpáné. Azért még maradt 30 perc a műsorból, nem ússzuk meg ilyen könnyen a hétköznapinak nem nevezhető romantikát. Ebből néhány perc azzal telik, hogy a hölgyek kibeszélik az előző este eseményeit, na meg persze egymást. Mehetnek a szerencsések varieté randevúra, ahol már megint zongorázik a csillámos-csíkos zakós Árpa. Az egymással versenyző lányoknak revütáncot kellett előadni, ami mondjuk inkább volt túlzottan erotikus, mint művészi, de mit értek én hozzá. Miközben a lányok verset írtak a műsor egyetlen férfi szereplőjéhez, addig egyetlen hölgy édeskettesben mehetett randevúzni Attilával. Biztos érdekes volt az a randi is, de annál kevés izgalmasabb rész volt a szerdai epizódban, mint az, amikor a sámángyógyász Natali aurapermettel fújta be azt a papírt, amire az Attilának szánt verset írta…

Kedvenc mondatok a műsorból:

  • „Nem ugrott még ki a nyuszi a gödörből.”
  • „Attila ölelése mennyei manna… Olyan, mintha Párizsban ettem volna egy macaront.”
  • „Ki várja az első csőrözést?”
  • „Natali popója fennakadt.”
  • „Mindent tudok, amit egy mai nőnek tudni kell! Mesterség a konyhában, úrinő a társaságban, az inggombokért pedig nem vállalok felelősséget a hálószobában.”
  • „Amint megéreztem, hogy a kedvenc férfi parfümömet viseli, azt hittem, tényleg lefordulok a székről.”
  • „Amikor megláttam Attilát, az volt az első benyomásom, hogy úristen, egy férfi!”
  • „Ki az, aki a telefon lapozgatása helyett kinyit otthon egy könyvet és verseket olvas?”

Hogy tisztességesen írjak a műsorról, megnéztem az első három részt. Az a bajom, hogy így is van egy generáció, amelyiknek a tagjai szerint amit a pornóban látnak, az a valóság. Onnan „tanulják” a szexet. És lesz (van?) egy generáció, aminek a tagjai szerint a nőkkel pont így kell bánni. Egyszerre 4-5 Tinder-matchet versenyeztetni. Megjegyzem, ez fordítva is igaz.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top