Tarján Zsófi tinédzser kora óta küzd a felesleges kilókkal. Hol sikerül lefogynia, hol újra visszaszalad a felesleg. A Honeybeast énekesnőjének többen is a szemére vetették, hogy igencsak kikerekedett, erre a közösségi oldalán válaszolt a súlyát kritizálóknak – írja a Bors.
“Amikor vékony voltam, szinte senki sem mondta, hogy jól nézek ki. Most viszont valamennyien fölhozzák, hogy bezzeg 2018-ban mennyire „sovány” voltam” – panaszolta a közösségi oldalán kiposztolt videóban.
A napokban életmódváltásba kezdő Tarján Zsófi azzal indokolta az akkori külsejét, hogy “fontos volt, hogy megfeleljen a külső elvárásoknak”. Szerinte mindebből az a tanulság, hogy magáért dolgozzon az ember, és ne pedig azért, hogy mások megdicsérjék.
“Én csesztem el, és nem lehet elvárni, hogy mások támogassanak egy olyan dologban, amihez nincs közük” – jelentette ki az énekesnő.
Rajongói azonban azzal nyugtatják, hogy a csodás hangja miatt imádják, és így tökéletes a kinézete, ha viszont vékony akar lenni, akkor maga miatt fogyjon le, ne pedig mások elvárásai miatt.
- “Te egy egyéniség(!!) vagy, különleges, egyedi és tök mindegy a súlyod!”
- “Ha nem akarsz másoknak, külső elvárásoknak megfelelni, akkor miért is kell mások által meghatározott paramétereknek megfelelni? Nő vagy!!! Sőt baromi jó nő vagy!!!”
- “Ne törődj velük! Nagyon szexi vagy úgy ahogy vagy, és folytasd, amit csinálsz, mert nagyon jól csinálod!”
– olvasható a hozzászólások között.