nlc.hu
Sztárok

Mérai Kata arról beszélt, már nem akar újabb gyermeket

Mérai Katáék nem akarnak sem házasodni, sem újabb gyermeket

A színésznő 15 éve van együtt párjával és van egy közös fiuk.

Mérai Kata életében pár évvel ezelőtt felvetődött, hogy 50 évesen újra gyermeket szeretne vállalni, hiszen mindenkinek jó, ha gyermekének van egy testvére és együtt nőnek fel, egymást segítve.

Mérai Kata

Mérai Kata (Fotó: Olajos Piroska)

A Borsnak azonban a színésznő most arról beszélt, ezekről a tervekről letett. Mint fogalmazott:

Nem gondolom, hogy újabb gyermeket szeretnénk már, tök jól vagyunk így. Ha úgy alakulna, mindkét gyerek egykeként nőne fel, tehát még egyszer hangsúlyozom, tökéletesen jól vagyunk így, hárman.

Kata és párja, Jocó éve 15 éve vannak együtt, de nem házasodtak össze. Ennek oka, hogy nem tartják fontosnak a dolgot, ráadásul a gyermeküket, a kamaszkorú Balázst  is bevonták a kérdésbe, aki szintént azt mondta, nem tartja fontosnak, hogy a szülei hivatalosan is egybe kössék az életüket.

A színésznő beszélt arról is, hogy rajong a gyermekéért, még akkor is, ha a kamaszkori helyzetek néha megpróbáltatás elé állítják. Vallja, ha tiszteletben tartják gyermeke elképzeléseit, vágyait, kompromisszumot lehet kötni.

Mérai Kata egyébként már tavaly szeptemberben is arról beszélt, nem hiszi, hogy valaha oltár elé fog állni.

(Fotó: Pixabay)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top