nlc.hu
Sztárok

Kucsera Gábor akkor és most

Látványos átalakulás: 15 évvel ezelőtti fotón Kucsera Gábor

Sportteljesítményei mellett magánéletével is többször szerepelt az újságok címlapján Kucsera Gábor. A legfrissebb hírek is a magánéletével kapcsolatosak:. Mint kiderült 10 év után elválnak feleségével. Tápai Szabinával.

Kucsera Gábor először 2005-ben szerzett aranyérmet kajak-kenu világbajnokságon, amit további előkelő helyezések követtek. A legjobb olimpiai szereplése 2008-ban volt, akkor két negyedik helyet húzott be. Amikor 2015-ben a világbajnoki válogatóverseny győzelme után doppingmintát vettek tőle, a teszt kokainfogyasztást mutatott ki. A sportoló elismerte a vétséget, kikerült a VB-re utazó csapatból, és két évre eltiltották a versenyzéstől. Innentől viszont már szinte csak tévéműsorokban láthattuk.

Kucsera Gábor akkor és most

Kucsera Gábor még 2007-ben (Fotó: Hortolányi Anikó/solwee)

„Az eltiltásom volt életem legnagyobb pofonja. Nagyon komoly mélypont volt számomra. Mindenki magamra hagyott, csak a családom és pár barát volt mellettem, a sporttársaim közül senki sem” – mondta később erről az időszakról.

A Farm VIP-ben való szereplése igazi fordulópontot hozott az életében

Amikor Kucsera 2020-ban szerepelt a Farm VIP első évadában, egy csomó gyerekkori emléke került elő. Az újra átélt vidéki munka adta számára az ötletet, hogy mi lenne, ha nomád körülmények között egy kalandtábort indítana gyerekeknek. Így is tett, és táborai nagy népszerűségnek örvendenek.

Kucsera Gábor akkor és most

Kucsera Gábor bemutatkozása a Farm VIP műsorában (Fotó: Nagy Zoltán/solwee)

A 40 éves, háromgyerekes apuka az nlc.hu-nak adott interjújában elmondta, hogy gyerekei mellett nagyon büszke vállalkozásaira is:

 „A gyermekeimre, a sportpályafutásomra, az elért eredményeimre és most már azt mondhatom, hogy a vállalkozásaimra is büszke vagyok. A gyerektáboroztatás is nagyon közel került a szívemhez az utóbbi pár évben, de az asztalosmunkáimra is büszke vagyok.”

Kucsera Gábor akkor és most

Kucsera Gábor a Farm VIP-ben (Fotó: Sajtószoba)

„Két évvel ezelőtt éreztem először, hogy megváltoztam, és ez a változás a mai napig tart. Sokkal jobban kiállok magamért, ami régen sajnos nem így volt. Sokszor megégettem magam, mert mindenkinek segítettem, ezen mára változtattam. Megtanultam továbbá, hogy ami az enyém, abba nem engedek beleszólást, gondolok itt most az asztalosműhelyre, valamint a KucsiTanya és az Apa-fia táborokra.  Azok az emberek, akik nem vittek előre, mára lemorzsolódtak az életemből.”

Nem nyit a sajtó felé, ami egy tudatos döntés eredménye

„Megfogadtam, hogy ha Beni iskolás lesz, akkor megszűnik a folyamatos szereplés és ehhez tartjuk is magunkat. Az emberek számára sokszor összefolyik a közösségi média és a valóság, pedig a legtöbben nem az igazi énjüket mutatják, ebben pedig én nem szeretnék részt venni semmilyen szinten. A gyerekeimet is óvom ettől a világtól, arra ösztönzöm őket, hogy értéket teremtsenek. A magánéletem pedig csak rám és a Szabinára, valamint a szűk családi körre tartozik, nem akarunk kifelé élni” – mondta Kucsera Gábor 2022 augusztusában. Bár a magánéletükről valóban nem beszélnek szívesen, a friss Storyban Szabina elmondta: vége a házasságuknak.

Kucsera Gábor akkor és most

Kucsera Gábor 40 évesen (Fotó: Trenka Attila/solwee)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top