nlc.hu
Sztárok
Lakatos Márk megszólalt a kirúgásáról

Lakatos Márk: „A műsor végén annyit mondtak az öltözőben, hogy köszönjük, ennyi volt”

A stylist úgy gondolja, alanyi jogon kijárt neki a szép búcsú.

A RTL két héttel ezelőtti közleményében megosztotta a nyilvánossággal, hogy Lakatos Márk már nem tagja a Reggeli csapatának. A döntés derült égből villámcsapásként érte a hír a stylistot, aki ennek ellenére szépen akart elbúcsúzni a csatornától.

Lakatos Márk

Fotó: Olajos Piroska

„Derült égből villámcsapás volt az, amikor a műsor végén azt mondták az öltözőben, hogy »akkor köszönjük szépen, ennyi volt«. (…) Négy és fél év után ezt lehetett volna másképp is csinálni. Az volt a jó, hogy mivel nem kerültem saját magam alá, tudtam valami olyan erőt képviselni, amire reagált a ház is, és ebből sikerült olyan kompromisszumos, szép búcsút csinálni, amit szerintem alanyi jogon, amúgy is megérdemeltem volna” – mondta a Blikk videójában Lakatos Márk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top