Tóth Gabi: „Az elmúlt két évben kicsit meghurcolva éreztem magam”

T. D. | 2022. December 05.
Gabi ezzel lezárta a múltat.

Tóth Gabi vasárnap a Sztárban Sztár leszek! színpadán mutatta be legújabb dalát. Az énekesnőt az elmúlt években rengeteg támadás érte, hol a hite, hol pedig a politikai hovatartozása miatt. Volt idő, amikor elzárkózott a nyilvánosság elől, és olyan is, amikor sírva adott interjút. Pár hete viszont elmondta, úgy érzi, hogy sikerült túllendülnie ezen és most már képes mosolyogni. 

Tóth Gabi (Fotó: Tények Plusz)

Az új dalának előadása elején láncokra verve énekelt, amikből sikeresen kiszabadult. A Blikknek adott interjújában elmondta, mi ennek a jelentése, és minek a rabja.

„Már semminek, mert kitörtem ebből, amint azt mutattuk is a színpadon. Az elmúlt két évben kicsit meghurcolva éreztem magam és szimbolikusan láncra verve. Azt szerettem volna megmutatni és átadni a zenén keresztül, hogy én hogyan éltem meg ezt az elmúlt két évet, amiért most így utólag már nagyon hálás vagyok, mert művészetileg nagyon inspirált minket ez az egész érzelmileg. Letudtam, lezártam, eltettem egy szép dobozba, új fejezetet nyitottam” – mondta Gabi. 

Exit mobile version