nlc.hu
Sztárok

Sass Dani az Ide süss! celeb versenyzőiről

Sass Dani az Ide süss! celeb versenyzőiről: „A lendület annyira viszi őket előre, hogy mi is meglepődtünk néha”

A VIASAT3-on december 12-én induló Ide süss Ünnepi kihívásban sztárok mérettetik meg magukat – Sass Danit kérdeztük a tapasztalatairól.

Mi a különbség a konyhában a hírességek és a civilek között?

Érdekes látni, hogy azok az emberek, akiket egészen más területeken ismerhettünk meg, most egy szokatlan feladatban mutatják meg magukat. Egészen addig voltak sztárok, amíg beléptek a konyhába, hiszen az első perctől kezdve ugyanolyan versenyzőnek látjuk őket, mint a civil jelentkezőket. Igaz, kicsit több akadály hárul eléjük, már csak a tapasztalat hiánya miatt is, de nagyon lelkesek, és látszik rajtuk, hogy szeretnének fejlődni. A lendület annyira viszi őket előre, hogy mi is meglepődtünk néha.

Szakmabeliként mennyire tudsz nekik segíteni? Elvárják, hogy tanácsokat osztogass?

Bár műsorvezetőként vagyok jelen, azért szeretnék nekik segíteni. Úgy érzem, olyan vagyok nekik, mint valamiféle cinkostárs. Sokszor rám néznek, remélik a segítséget, én pedig – normál keretek között – próbálok hozzászólni a munkájukhoz. Tudom, milyen a konyhapult azon oldalán állni, így igyekszem a lehetőségeimhez mérten segíteni nekik.

Sass Dani

Fotó: VIASAT3 / Udvardi Attila

Ahogy említetted, szerepeltél már hasonló műsorban. Mik a tapasztalataid, min lehet a legjobban elcsúszni egy ilyen versenyen?

Az első napokban az a legnehezebb, hogy nem az otthoni környezetedben vagy. Keresed még az eszközöket, hogy mi hol van, próbálod kitapasztalni a sütőt és a főzőlapot, ami persze nem kevés idő. Ez utóbbi azért is nagyon fontos, mert nem látják az órát, mi (Ábel Anitával – a szerk.) mondjuk be az időt, de a nagy igyekezettől sokszor nem is hallják, hogy hol tartanak. Azt is észrevettem, hogy nézegetik egymást, ki, hogyan áll, ami ugyan jó támpont lehet, de azért elveszi a figyelmet a saját munkájukról. Sokkal több az inger, mint otthon, de többet várunk el tőlük, mintha csak a családjuknak, barátaiknak sütnének, tehát mondhatjuk úgy, hogy túl kell teljesíteniük. Ez nem meglepő, hiszen ez egy verseny, ahol komoly nyeremény van, amiért meg kell dolgozni.

Magasak voltak az elvárásaitok?

Szerintem igen, és ehhez képest is jól teljesítettek. A zsűri számára mindig az a legfontosabb, hogy milyen utat járnak be a versenyzők. Van olyan, aki nagy tudással és tapasztalattal érkezett, de ők általában nem fejlődnek annyit, mint azok, akik esetleg nem ismertek annyi praktikát, viszont odafigyeltek a tanácsokra, és ezáltal sokkal magasabb szinten vannak, mint a műsor kezdetén.

Sass Dani

Fotó: VIASAT3 / Labancz Viktória

Milyen a közös munka Anitával?

A harmadik szériában kezdtünk el együtt dolgozni, és azóta is nagyon jó baráti kapcsolatban vagyunk. Igaz, nem beszélünk minden nap, de számíthatunk egymásra, és amikor újra megkezdjük a közös munkát, pont onnan folytatjuk, ahol abbahagytuk. Azt gondolom, jól működünk együtt, szeretjük egymás humorát. Ő kevésbé lát bele a cukrászatba és a gasztronómiába, mint én, ő viszont tapasztaltabb műsorvezetőként, így kiegészítjük egymást.

Nemrég apuka lettél, amihez ezúton is gratulálok. Most viszont nagyon sokat forgattál, hogy viselted a pici hiányát?

Nehéz, mert az első hónapokban rengeteget voltunk együtt, a forgatások alatt viszont kevesebbet láttam. Ugyanakkor nagyon szeretem ezt a műsort, amit a párom teljes mértékben megért és támogat is. Azt gondolom, a baba is érezte, hogy vidáman térek haza egy hosszú forgatási napról is, ráadásul sok inger ért, ezáltal apaként is jobban kiteljesedhettem. Azt mondhatom, hogy a gyermekem születésével kapott minden értelmet az életemben, nagyon jól érzem magam a szülői szerepben. 

Hogy bírta a feleséged ebben az időszakban egyedül?

A nagyszülők sokat segítettek, ráadásul Orsi is nagyon szereti ezt a műsort, így nem volt kérdés, hogy elvállalom-e.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top