A dal, amelyet az együttes búcsúszámként adott ki 1998-ban, a feloszlásukkor, lezárt egy korszakot az előadók életében. Betty Love, Náksi Attila és Dömötör Sándor Döme a csúcson hagyták abba, de a dal tovább él, ma is ezrek éneklik a bulikban, és a labdarúgó válogatott meccsein egyaránt. Betty Love A dal a miénk podcastben arról is mesélt a műsorvezető Péczeli Dórinak, hogyan szigetelte el őt akkori sikerük évekre az emberektől.
Náksi Attila (Fotó: Schumy Csaba)
A Soho Party alapító tagja, Náksi Attila szerint azért mennek még ma is a dalaik a kilencvenes évek többi nagy slágere mellett, mert az emberek azóta sem találtak jobbat. Az elmúlt 33 év legismertebb dalait bemutató A dal a miénk podcast-sorozat legújabb részében – amely a Magyar Kultúra Podcastok csatornán érhető el – Az éjjel soha nem érhet véget került górcső alá, erről meséltek az előadók Péczeli Dórinak.
„Amikor megkérdezik tőlem, mire emlékszem a kilencvenes évekből, azt szoktam válaszolni, hogy semmire. Mert elindultunk 94-ben, és 98 végén álltunk meg először – magyarázta Náksi Attila. – Ez egy kicsit viccesen sarkított, de tényleg folyamatos dolgozás, munka, menet és utazás volt az életünk, de hát ezt imádtuk és imádjuk a mai napig, legalábbis én” – tette hozzá Náksi, aki mesélt arról is, hogy maguk írták a dallamokat és a szövegeket is, a kilencvenes évek elején pedig ez nem volt annyira egyszerű, mint manapság. Sokkal kevesebb eszköz, technika volt elérhető. Éppen ezért ő maga, hogy zenéjük a lehető legjobban hasonlítson a nyugati számokra, egy lakás árát költötte el egy technikai eszközre, amely a segítségükre volt.
Betty Love, a csapat énekesnője, aki elárulta, bár csodálatos korszak volt számára a Soho Party szárnyalása a kilencvenes évek derekán, ugyanakkor a rengeteg fellépésnek és az ismertségnek voltak árnyoldalai is.
„Utólag jöttem rá, hogy ez nem volt annyira könnyű – mesélte az énekesnő. – Amikor belekerülsz, mész és csinálod, ott a rengeteg fellépés, ha nem fellépek, akkor éppen interjút adok valamelyik újságnak vagy tévének – ez egy olyan pörgés, amiből nehéz is kiszállni, de azt vettem észre, hogy egy idő után falat építettem magam köré. Bizonyos szempontból lezártam, mert hogy úgy hittem, utólag így gondolom, hogy ezzel a sebezhetőségemet tudom védeni. Persze nem, utána jó sok idő volt azt a falat lebontani később, a kétezres évek elején kezdtem el ezzel dolgozni. Ez egy védelmi burok volt. Amit láthatott a közönség, az egy részem volt.”
A hétvégéik gyakran már csütörtökön kezdődtek, napi 3-4-5 fellépéssel, délelőttől késő éjszakáig. Vasárnapra pedig mindannyian kimerültek, muszáj volt egy-két napot regenerálódással tölteniük, hogy ne égjenek ki. Végül a siker csúcsán, éppen amikor a legnépszerűbbek voltak, a csapat úgy döntött, abbahagyja. Ekkor készült el a dal, ami első virágzását a megjelenésekor élte, 2016-ban azonban újabb erőre kapott. Ekkor csendült fel először – a törzsszurkolóknak köszönhetően – a magyar labdarúgó válogatott mérkőzésein, a lelátón, majd az Európa-bajnokság idején az utcákon is Az éjjel soha nem érhet véget, amely azóta a csapat szurkolói himnusza lett.
„Amikor kijutott a csapat az Európa-bajnokságra, már mindenki ezt a dalt énekelte. Gyakorlatilag a boldogság és az összetartozás dalaként énekelték, és tényleg, álltak az emberek a körúton és a villamos tetején, X és Y életükben nem látták egymást, lehet, hogy tényleg tök más gondolkodású emberek, egymással ölelkezve üvöltötték az Éjjelt”– emlékezett vissza Náksi Attila. Betty Love először a Deák téren hallotta élőben énekelni a tömeget, és elárulta: azóta nagyon szereti a focit.
A dal önálló életre kelt, és ma is az egyik legnépszerűbb sláger a kilencvenes évekből. Japánban, az olimpián pedig egy helyi gyerekkórus adta elő magyarul, a magyar sportolóknak – ezt az alkotók is megkönnyezték.
A teljes beszélgetés ITT visszahallgatható.
