nlc.hu
Sztárok
Puskás-Dallos Peti röhögőgörcsöt kapott élő adásban

Puskás-Dallos Peti röhögőgörcsöt kapott a ValóVilág11 élő adásában

Képtelen volt végigmondani a konferálást.

A ValóVilág11 bőven tartalmaz vicces jeleneteket, elég csak a kiadott feladatokra gondolni, amiket a villalakóknak kell teljesíteniük, vagy amikor szegény VV Rico elesett a fürdőszobában. Habár esténként a nap történéseiből lehet összefoglalókat látni, a műsorvezetők élő adásban jelentkeznek be, ennek pedig a szépsége, hogy néha bizony ők is hibáznak vagy megakad a nyelvük. 

Puskás-Dallos Peti

Puskás-Dallos Peti

Pár hete Nádai Anikó csúszott bele egy kisebb bakiba, amikor azt hitte, már lekerült a képernyőről és valamin látványosan bosszankodott. Puskás-Dallos Peti most viszont az egyik játékos nevét rontotta el, ami után annyira nevetett saját magán, hogy nem bírta befejezni a mondatát. 

A napi szavazást indította el a műsorvezető, mi szerint „ki a leglelkesebb villamanó?”, amikor a neveket sorolta, VV Lissza helyett  Lassie-t mondott, és itt elvesztettük Petit. 

„Bocsánat! Azt mondtam, hogy Lassie – nevetett, majd igyekezett folytatni a szövegét, de inkább feladta. – Elnézést kérek! Na jó, kezdjünk is bele.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top