4 régi-új sztár a képernyőn: Molnár Zsolti és Bari Laci is a visszatérők között

F.C. | 2022. December 30.
Volt, akit korábban még gyerekként láthattunk a képernyőn.

Egyesek számára 2022 a tévéképernyőre való visszatérés éve is volt, ugyanis több olyan sztár is felbukkant idén tehetségkutatóban, reality-ben vagy éppen főzőműsorban, akit már évekkel ezelőtt megismerhettek a nézők. 

Bari Lacit 9 évvel ezelőtt láthattuk először képernyőn. A Sztárban Sztár leszek! egyik nagy esélyese már gyerekként is bizonyított tehetségkutatóban. Az ének iskolájában adásról adásra lenyűgözte a zsűrit az énekhangjával.

Bari Laci Radics Gigivel Az ének iskolájában 2013-ban – Fotó: Sajtószoba

A TV2 énekes-tehetséggondozó műsorának egykori versenyzője 4 évvel később Peter Srámek oldalán tűnt fel a Sztárban Sztár + 1 kicsi című műsor 1. évadában.

Bari Laci Peter Srámekkel a 2017-es Sztárban Sztár + 1 kicsi színpadán – Fotó: Sajtószoba

Az ének iskolája egykori versenyzője ezek után tért vissza a képernyőre, és azért éppen A Sztárban Sztár leszek!-ben, mert fontos célt tűzött ki maga elé: “Meg szeretném mutatni az embereknek azt az oldalamat, amit még nem nagyon láttak, sőt még senki nem látott. A Sztárban Sztár + 1 kicsi-ben nekem már volt alkalmam erre Peter Srámekkel. Viszont most úgy gondolom, hogy önállóan is fel tudok állni a színpadra, és ezt, az emberek által ismert, komoly nagyéneklős, zongora és vonósnégyes, szerelmes dalos, romantikus, bagatell Bari Lacit – ezt most picit meg akarom törni, és meg akarom mutatni az embereknek, hogy egyébként én egy 21 éves, laza, hülyéskedős, teljesen őrült csávó vagyok, aki nagyon bevállalós, és erre vagyok kíváncsi, és az ilyen feladatokra várok” – vallotta be Bari Laci.

Bari Laci hosszú idő után a Sztárban Sztár leszek!-ben nyerte el hétről hétre a zsűri bizalmát- Fotó: Sajtószoba

Ez sikerült is. 

Többek között az extravagáns díva, Lizzo bőrébe bújva is bizonyíthatta, hogy mennyire “bevállalós csávó”:

Bari Laci Lizzóként is nagyot alakított – Fotó: Sajtószoba

Molnár Zsolti ugyan aktív a közösségi oldalain, ám a tévében nem igazán láthattuk az utóbbi időben. Párjával, Megyeri Csillával az Ázsia Expressz 1. szériájában váltak széles körben ismertté. Míg az ezt követő években az exműsorvezető-influenszer rendszeresen vállalt tévészereplést (láthattuk többek között a Nagy Duettben, a Hal a tortán-ban vagy a Life TV egykori talkshow-ja, a Bréking!-ben), addig Zsoltira ez nem volt jellemző. Idén viszont rábólintottak arra, hogy versenybe szálljanak 7 másik párral a Nyerő Páros 6. évadában, így 2017 után újra láthattuk őket együtt reality-ben.

Megyeri Csilla és Molnár Zsolti az Ázsia Expressz 1.-ben – Fotó: Sajtószoba

Ugyanazt fogjuk csinálni, mint itt kint, magunkat adjuk, ordibálunk majd itt is, ott is, ez lesz, aztán kész”ígérte Zsolti a Nyerő Páros villájába való beköltözés előtt

Megyeri Csilla és Molnár Zsolti, a Nyerő Páros 6. győztes párja – Fotó: Sajtóklub

Végül ők nyerték meg a 6. évadot. Elmondásuk szerint számukra nem volt kérdés, hogy a kapcsolatuk szilárd alapokon nyugszik, de nagyon vágytak arra, hogy élményeket szerezzenek együtt. Azt is elárulták, hogy a pénznyereményből végre felépíthetik a családi fészküket, ahova majd megszülethet az első közös gyermekük.

Gáspár Virág a Győzike Show egyik gyereksztárja volt. Csupán 2 éves volt, amikor elindult a reality, amelyben a nézők bepillanthattak a Gáspár család életébe. Sokáig kamerák előtt élte az életét, ezután hosszú szünet következett. Tavaly ugyan felbukkant a Life TV Van életünk című reality-jében, amikor a kamerák Győzikéék életét követték nyomon, idén viszont egyedül, a családja nélkül vállalt tévés szereplés. Méghozzá olyan szerepben tért vissza a képernyőre, amelyben eddig nem láthattuk.

Gáspár Virág akkor…

Gáspár Virág a Győzike Show-ban – Fotó: Sajtóklub 

… és most:

Gáspár Virág Lukács Mikivel a Troll a konyhában című műsorban – Fotó: Viasat 3

Győzike kisebbik lánya ezúttal a Troll a konyhában című gasztroműsorban bizonyított, megvillantva konyhai tudását. Igaz, közben nagy fejfájást okozott a zsűrinek: hol az alapanyagokkal akadt gondja (például nem ment neki egykönnyen a disznóbél és a kacsanyelv megkülönböztetése), hol pedig a kés helyes fogásával.

Kornis Anna – akárcsak Bari Laci – a TV2 egykori gyereksztárja volt: Az ének iskolájában és a Sztárban Sztár+1 kicsiben is bizonyított évekkel ezelőtt. Idén azonban a 20 éves tehetség feltűnt az X-Faktor Válogatóján, ahol annyira lenyűgözte a mentorokat, hogy nem csak a Táborba, hanem a Mentorházba is beválogatták, a tehetségkutató Élő Show-jába azonban már nem juttatták tovább.

Kornis Anna Az ének iskolájában 2015-ben – Fotó: Sajtószoba

 

Kornis Anna Feke Pállal a Sztárban Sztár + 1 kicsi-ben 2016-ban – Fotó: Sajtószoba

 

Kornis Anna az X-Faktor 11. Válogatóján – Fotó: Sajtóklub

Anna egyébként Amerikában, a neves zenei egyetemen, a Berklee College of Music-on tanul éneklést és dalszerzést, és csupán azért ugrott haza a tengerentúlról, hogy szerencsét próbáljon az X-Faktorban. 

Kiemelt kép: nlc-montázs, fotók forrása: Sajtószoba

Exit mobile version