Monoki Lehelék szakítása után a Párharc újabb szerelmespárjának került válságba a kapcsolata

F.C. | 2023. Január 08.
Már szét is költöztek.

Mint arról beszámoltunk, szakított Gyenesei Leila és Monoki Lehel. A Blikk értesülései szerint azonban a Párharcban versenyző szerelmespárok közül egy másiknak is válságba került a kapcsolata. 

A bulvárlap úgy tudja, hogy a műsorban a második helyen végzett Chris Tanoh ,,Csoki” és menyasszonya, Egedi Hedda már szét is költözött. 

Chris Tanoh ,,Csoki” és Egedi Hedda 2020 óta alkotnak egy párt – Fotó: Sajtószoba

Bár kétségtelen, hogy nagyon szeretik egymást, kapcsolatuk a bevallásuk szerint nagyon heves és szenvedélyes, tele hatalmas vitákkal és hullámvölgyekkel. Minderről a Párharc nézői is meggyőződhettek. Úgy tűnik, a kapcsolatuk most ismét mélypontra került. Mindkettőjük közösségi oldaláról lekerültek a közös képeik, és az utóbbi időben nem mutatkoztak együtt.

A pár egyik ismerőse elárulta a Blikknek, hogy Csoki szeretné visszakapni Heddát, és most mindent megtesz azért, hogy újra tudják kezdeni. 

Exit mobile version