nlc.hu
Sztárok

Tóth Vera a fogyásáról

Tóth Vera: „Hét éve eldöntöttem, hogy elég a százharminc kilóból”

Posztjával a követőit is motiválni szeretné.

Tóth Vera hét évvel ezelőtt döntötte el, hogy fogyókúrába kezd – rengeteg plusz kilót leadott és azóta is igyekszik tartani azt az életmódot, amivel ez sikerült neki. Négy éve már edzeni is jár, azonban az elmúlt 1-2 évben voltak megingásai, hiszen kétszer is elkapta a koronavírust, ami természetesen kihatással volt az életmódváltásra is. Egy ideje azonban újra nagyon komolyan veszi az edzéseket és az étkezésre is fokozottan odafigyel – erről írt legújabb posztjában.

Tóth Vera

Fotó: Olajos Piroska

„Bár elfogadtam, hogy soha nem leszek gazella alkat, már a magasságom miatt is, de hét éve eldöntöttem, hogy elég a százharminc kilóból. Hamar rájöttem, hogy nekem ez egy hatalmas küzdelem lesz, amíg élek, mert extrán hajlamos vagyok a súlygyarapodásra.
Nem engedhetem el magam egy percre sem, hisz szinte azonnal képes vagyok sok-sok kilogrammot felszedni, akár egy hét alatt »plusz ötöt« is mutathat a mérleg és még mindig nem arról van szó, hogy habzsolok, mint a veszedelem, csak max nem edzem heti hármat és mondjuk vacsorázom is. Ha vacsorázom, aznap muszáj edzenem, mert ahogy írtam, minden rám ragad” – kezdte az énekesnő. 

„Pár hónapja már megint nagyon rosszul éreztem magam a bőrömben. A 2021-es Covidom óta 2022 őszéig nemigen foglalkoztam magammal oly mértékben, mint előtte. Bejött a sok munka, a rendszertelenség, egészségügyileg sem voltam jól, hisz kétszer is elkaptam a vírust. Rosszul álltak a csillagok. Egyik napról a másikra, most novemberben úgy döntöttem, elég! Megszállt valami és újra nekiálltam figyelni mindenre: Étkezés, mozgás, stb. Még a hard rock meló alatt sem hagytam magam eltunyulni. Bár nagyon kimerült voltam, a váltás sok erőt adott. Az ünnepek és a nyaralás sem tud eltántorítani ettől. Miért írom ezt le? Mert mindig van benned erő, azért. Hogyha nekem sikerül összekapnom a sejhajomat, akkor neked is” – írta bejegyzésében Tóth Vera.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top