nlc.hu
Sztárok

Balázs Klári és Korda György a megismerkedésükről

Korda György Balázs Kláriról: „Először hátulról láttam meg, őszintén, nem az éneklésére figyeltem fel”

Mindketten házasok voltak a megismerkedésük idején.

Balázs Klári és Korda György tavaly több mint 120 koncertet adott, rengeteg meghívásnak, interjú-kérésnek tettek eleget, de ritkán volt alkalmuk igazán mély beszélgetést folytatni az életükről. A Mindenségit! podcast január 17-én megjelenő adásában viszont azt is részletesen elárulták, hogyan találtak egymásra.

Balázs Klári és Korda György

Balázs Klári és Korda György (Fotó: Szávics Attila / Mindenségit! podcast)

Volt egy Made in Hungary a Budai Parkszínpadon ’78-ban, megnyertem a Lady N című dallal. Klárika akkor a Skála együttesben énekelt többekkel. S ott mondtam az egyik szövegíró barátomnak, hogy hívjuk meg őket a Fészek Klubba, fizetem a vacsorát, csak a vörös üljön velem szembe – akkoriban vörös volt Klárika haja. S valóban így volt, tettem-vettem, és ott ült velem szemben. Aztán kérdeztem tőle, eljössz velem táncolni, erre azt mondja nem! Mondom, akkor kár volt őket meghívni” – emlékszik vissza nevetve az első találkozásra Korda György a Mindenségit! Podcast kedden megjelenő legfrissebb adásában, amelyben a 84 éves énekes és felesége, Balázs Klári több mint másfél órán át mesélt az életükről, gyerekkorukról, a megterhelő 2022-es évről, hogy miként bírják az állandó fellépéseket, a rivaldafényt, és mi fog változni koncertezés terén az idén.

Nevetgélve idézték fel azt is, hogy miként sodorta őket egymás mellé a sors. „Én is énekeltem már, klasszikus trió felállással, zongora, bőgő, dob, hát az a világ teteje. Valahogy úgy alakult, hogy egymás után is többször felléptünk, például a Mikroszkóp Színpadon, szóval mindig meghallottam, milyen tehetséges, milyen jó torka van, mennyire profi – mondta Klárika, amire Gyuri úgy reagált – Én egészen más szempontból figyeltem fel rá. Először hátulról láttam meg a művésznőt, őszintén megmondom, nem az éneklésére figyeltem fel, teljesen más gondolataim voltak…

Drága Gyuri, akkor büszke vagyok rá, hogy egy ilyen nőcsábász sztár észrevett engem hátulról” – replikázott Klári, aki úgy emlékszik, egy testhez tapadó overall volt rajta aznap este. És hogy miért kellett nemet mondani Gyuri táncos invitálásának, arra Klári azt felelte: „Férjnél voltam”.

De én ezt nem tudtam” – tette hozzá Korda, aki ugyancsak házas volt akkor, igaz, erről valahogy elfeledkezett laza 20 évre.

Mindenségit! Podcast

Fotó: Szávics Attila / Mindenségit! podcast

Hogy ez miként történhetett meg, az is kiderül majd a január 17-étől a YouTube-on, illetve a különféle internetes podcast-csatornákon elérhető Mindenségit! podcastben friss adásából.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top