A vidékről New Yorkba költöző Evelyn gyorsan emelkedett a hírességek magasságába, modellként, majd színésznőként is nagy sikereket ért el, ám az élete tragédiába fordult, miután Harry Thaw, a Madison Square Garden tetőteraszán megölte korábbi szeretőjét, patronálóját és bántalmazóját, Stanford White-ot. Történetéről könyv is született, A lány a bársonyhintán: Szex, gyilkosság és őrület a huszadik század hajnalán címmel. A szerző, Simon Baatz történészprofesszor azt mondta a The Crime Reportnak, hogy a per néhány modern tanulsággal is szolgál, többek között a pénz és hatalom szerepéről a híres bűnügyekben, és a nemi erőszak üldözésének fontosságáról.
Evelyn volt a 19. század Marilyn Monroe-ja
A fiatal, álmodozó tekintetű Evelyn és Marilyn Monroe élete sajnos nemcsak a sikerekben, hanem abban is nagyon hasonlított, hogy a férfiak tárgyként használták őket, és ahogy Monroe, úgy Evelyn is áldozatul esett a saját rajongótáborának, amely korábban a magasba emelte őt.
Evelyn 1884. december 25-én látta meg a napvilágot egy Pittsburgh-közeli kisvárosban. Állítólag, ugyanis a születési dokumentumok a tűz martalékai lettek, Evelyn pedig később azt nyilatkozta, hogy nem biztos a dátumban, mivel az édesanyja a gyermekmunkáról szóló törvényi előírások miatt olykor néhány évvel idősebbnek titulálta. Az édesapjával kifejezetten jó volt a kapcsolata, a skót-ír gyökerekkel rendelkező férfi ügyvédként tevékenykedett, és támogatta, hogy Evelyn érdeklődésének megfelelően olvasni, zenélni és a táncolni tanuljon. Az életük akkor borult fel, amikor 10 éves korában az édesapja tragikus hirtelenséggel elhunyt, és az édesanyjával bevétel híján maradtak. A tragédia után, 1900 júniusában költöztek New Yorkba, hogy az anyja varrónőként találjon állást, de a lány szépsége jövedelmezőbbnek bizonyult, így a nő felhagyott eredeti tervével és a lánya útját kezdte el egyengetni. A fennmaradt beszámolók szerint Nesbit édesanyja korántsem volt védelmező menedzser és nem számíthatott rá szülőként – hiszen módosította lánya születési dátumát, hogy idősebbnek tűnjön, és bár állítása szerint soha nem engedélyezte tinédzser lányának, hogy meztelenül pózoljon – Nesbit félmeztelen portréi ennek ellenkezőjét bizonyítják. Később pedig akkor sem védte meg, amikor egy szexuális ragadozó és egy bántalmazó férfi vetette ki rá a hálóját.
Evelyn Nesbit, New York ünnepelt Gibson-lánya (Fotó: Gertrude Kasebier, GraphicaArtis/Getty Images)
Lenyűgöző külseje hamarosan a korszak egyik legkeresettebb modelljévé tette, és hamarosan mindenütt ott volt az arca – neves művészek által festett portrékon, olyan népszerű női magazinok címlapján, mint a Vanity Fair és a Harper’s Bazaar, naptárakban, ajándéktárgyakon és még sok más helyen. Ő lett Charles Dana Gibson művész múzsája, aki az akkori új nőideálról készített illusztrációkat. A Gibson-lányok szembementek a merev viktoriánus normákkal, sokkal szabadabban viselkedtek, öltözködtek, ugyanakkor nem kötődtek a szüfrazsett mozgalomhoz.
A fiatal Evelyn gyorsan a család egyetlen kenyérkeresőjévé vált, és volt egy időszak, amikor nappal modellkedett, éjszaka pedig egy musicalben lépett fel.
Ahogy az ilyenkor lenni szokott, a hamvas, esendő szépsége mágnesként vonzotta a predátorokat. Mint a meglett korú, 45 éves férfit, Stanford White-ot, New York első számú építészét. Az ő projektjei közé tartozott a Madison Square Garden, a Tiffany’s, a Washington Square Arch és Cornelius Vanderbilt kastélya. Az általa tervezett lenyűgöző épületek, építmények és otthonok ma is ott állnak Manhattanben, Long Islanden, Westchesterben és a Rhode Island-i Newportban.
A hatalmas befolyással rendelkező férfinek mindenhova elért a keze, a művészek állandó és befolyásos mecénása volt, aki szabadon és lazán mozgott mindenféle társadalmi körben. White pazarlóan költekező és élvhajhász hírében állt, minden szép és élvezetes dolog érdekelte, és tisztában volt azzal, hogy nincs olyan, amit ne tudna magának megszerezni.
Evelyn Nesbit (Fotó: Getty Images)
Evelynt 16 éves korában, a Florodora című sikeres musical kóristájaként pécézte ki magának.
Miután meglátta a lányt, azt követően a család patronálója lett. Zsebpénzzel, gyönyörűen berendezett lakással és extravagáns ajándékokkal halmozta el őket. De mint később kiderült, és ahogy azt Evelyn az önéletrajzában, majd a tárgyalásokon is elmondta, a férfi nem önzetlenségből tette mindezt. Egy nap White meggyőzte Evelyn édesanyját arról, hogy látogassa meg a Pittsburghben élő barátait.
Evelyn visszaemlékezései szerint a férfi ez idő alatt vette el a szüzességét. Azt hazudta neki, hogy buli lesz nála, de parti helyett csak a háromszor annyi idős férfi várta, aki pezsgővel leitatta. A lány utolsó emléke az estéről, hogy egy sárga szaténkimonót visel, majd véres lepedőn tért magához.
Erről az ominózus estéről sok szerző és újságíró évekig úgy írt, mint White „csábításáról”. De ahogy azt Simon Baatz, történész is hangsúlyozza, White tettében nem volt semmi olyan, ami csábítás lett volna, hiszen a csábítás egy beleegyezésen alapuló viselkedés következményét jelenti, nem pedig azt, amikor egy alkohollal leitatott, magatehetetlen 16 éves lányt megerőszakolnak. Szerinte a korábbi szerzők részben azért írtak csábításról, mert Stanford White New York történetének legjobb építésze volt, és kényelmetlen lett volna, ha pedofilként és erőszaktevőként emlegetik. Pedig, ahogy Harvey Weinsteinről is köztudott volt a szakmában, hogy egy szexuális ragadozó, úgy White-ról is beszéltek az emberek, és később az is kiderült, hogy más fiatal lányokkal is létesített szexuális aktust. Neveiket egy kis fekete könyvbe jegyezte fel magának.
Evelyn Nesbit volt a 19. század Marilyn Monroe-ja (Fotó: Getty Images)
Evelyn hálószobáját egy éven át látogatta. Sokan feltehetik a kérdést, hogy ha erőszak történt, miért maradt úgymond a szeretője, de ne felejtsük el, hogy White New York egyik legbefolyásosabb embere volt, Evelyn pedig egy tizenéves, vidékről érkező lány, akinek a saját édesanyja sem jelentett igazi, védelmi hálót, főleg nem a vagyonos férfiakkal szemben. Közben a tinilány figyelmét felkeltette egy korban hozzá illő partner, akivel White egyik partiján találkozott. John Barrymore-nak hívták, és bár később színészi munkásságáról vált ismertté, ekkor még illusztrátorként próbált nevet szerezni magának. Nesbit édesanyja rosszallta a közeledését – szerinte Barrymore nem volt elég gazdag ahhoz, hogy feleségül vegye a lányát. White ekkor még mindig nagy szerepet játszott Evelyn életében, aki szintén nem örült a friss románcnak, és végül rábírta az anyát, hogy küldje a lányt internátusba. Barrymore egyébként megkérte Evelyn kezét, de ő végül nemet mondott.
Ekkor még csak 16 vagy 17 éves volt, és ebben a zavaros időszakban tűnt fel Harry Thaw, egy pittsburghi milliomos fia, akinek rossz híre volt dühkitörései és szexuális aberrációi miatt. Evelynről pletykák kezdtek el keringeni, miszerint egy műtéten esett át, ami Thraw finanszírozott. Az a hír járta, hogy abortuszt hajtottak végre rajta, állítólag Barrymore volt az apa, de ő állította, hogy csak vakbélműtét volt. Thaw intézte el neki az orvosi segítséget, sőt, hogy elősegítse a felépülését, európai körútra vitte őt és az édesanyját, Mrs. Nesbitet is, aki egy idő után, kettesben hagyva a tizenéves lányát a férfival, levált róluk. Ezután történt, hogy a férfi megvillantotta bántalmazó énjét, miután Evelynből kiszedte, hogy White miként vette el a szüzességét. Állítólag tajtékzott a méregtől, amiért a férfi megerőszakolta a nőt, de végül a lányon élte ki a dühét. Bezárta Evelynt két hétre egy szobába, az ausztriai Katzenstein-kastélyban, ahol megszálltak, és ez idő alatt verte, valamint szexuálisan bántalmazta. Ezzel, az általános vélekedés szerint, véget is kellett volna érnie a kapcsolatnak, ám egy bántalmazó viszony nem így működik. Addigra Evelyn elhidegült az anyjától, lényegében egyedül maradt, Thaw pedig továbbra is nyomást gyakorolt rá a házasság ügyében, és mindemellett sűrű bocsánatkérésekkel bombázta az Ausztriában elkövetett bűnei miatt.
Evelyn végül feleségül ment hozzá, egyrészt mert rajta kívül nem volt kire támaszkodnia, másrészt fiatal élete során azt tanulta meg, hogy a férfiak elveszik tőle, amit akarnak, és némi kedvesség, ajnározás után, akkor bántalmazzák, amikor kedvük tartja. „Természetesen” mindenféle következmények nélkül.
Házasságának kellett volna jelentenie a kiutat abból a viharos életből, amelyet addig ismert. Ehelyett tragikus módon egy brutális bűntény és az azt követő botrányos per középpontjába sodorta.
A frigy nem hozott sok örömöt, Thaw anyja messze híres volt arról, milyen kegyetlenül bánik az alkalmazottaival, ráadásul mélyen vallásos volt, ezért nem igazán örült Evelynnek, aki modellkedett, és még szűz sem volt. A nő követelte, hogy a lány hagyja abba színpadi és modellkarrierjét. Thaw közben megszállottja lett White-nak, beszervezte Anthony Comstockot, a buzgó cenzúrájáról ismert politikust a keresztes hadjáratába, hogy leleplezze le az építészt mint szexuális ragadozót, de végül saját kezébe vette az ügyet.
Az ominózus júniusi napon a pár épp egy európai útra indult, ám az indulás előtt színházba mentek a Madison Square Gardenbe. Thaw a hőség ellenére hosszú kabátot viselt, amit nem volt hajlandó levenni. Az előadás már a vége felé közeledett, amikor felbukkant White, és elfoglalta a számára fenntartott asztalt. Senkinek sem tűnt fel, hogy Thaw a finálé alatt odasétált hozzá, majd egy hirtelen mozdulattal előrántott egy pisztolyt, és három lövést adott le a férfi fejére célozva.
„Tönkretetted az életemet!” vagy „Tönkretetted a feleségemet!”
– ordította, miközben lőtt, míg mások úgy emlékeznek, hogy egy egész beszédet mondott azzal a kapcsolatban, miért érdemli meg White a halált. A sztárépítész azonnal életét vesztette.
A régi Madison Square Garden tetőkertje, amelyet Stanford White tervezett. Itt lőtte agyon 1906 júniusában Harry K. Thaw, pittsburghi milliomos (Fotó: NY Daily News Archive via Getty Images)
Az évszázad tárgyalása és melodrámája
A gyilkosság után az évszázad perének Evelyn lett a központi figurája, lázba hozta a nemzetet – és beírta magát az amerikai popkultúra történelmébe. A reakció kezdetben a megdöbbenés és a viktoriánus erkölcsi felháborodás kombinációja volt, a közvéleményt elborzasztotta, hogy egy nős férfi elcsábított, majd viszonyt folytatott egy kiskorú kóristalánnyal.
A meggyilkolt White-ot a színpadi melodrámák kéjsóvár gonosztevőjeként, Evelynt a bosszúvágytól meggyalázott szegény vidéki lányként, Harryt pedig a felesége becsületét védelmező lovagként ábrázolták.
A gyilkosságban minden benne volt, ami a közérdeklődést fenntartotta: szex és erőszak, szerelem és árulás, egy tinédzser korú lány és egy nős férfi viszonya, a hírességek kultusza, és egy betegesen féltékeny férj, aki végül elment odáig, hogy embert öljön. Ráadásul mindennek középpontjában egy olyan lány állt, akit korának nagy ikonjaként tartottak számon.
Harry K. Thaw (balra) és az esküdtek, 1913. (Fotó: getty Images)
A védőügyvédek elmebajra akartak hivatkozni, de az anya mereven elutasította ezt a verziót, végül átmeneti elmezavarral, és Evelyn megerőszakolásával védekeztek. A történész szerint Thaw az akkori társadalmi berendezkedésben valóban úgy érezhette, hogy mivel a nagy hatalommal bíró szexuális ragadozót más nem fogja felelősségre vonni, ezért neki kell megtennie. A történész állítja, amennyiben a nagy befolyású embereket is felelősségre vonják a tetteik miatt, mint ahogy végül elítélték Harvey Weinsteint is, akkor nagy eséllyel senki venné kezébe az igazságszolgáltatást.
Csakhogy White tettét senki sem kérte számon, holott 1895-ben életbe lépett az a törvény, miszerint 18 évesnél fiatalabbakkal közösülni illegális, nemi erőszaknak számít, és a büntetés legalább tíz év börtön, plusz pénzbüntetés.
Evelyn Nesbit a bíróságon (Fotó: getty images)
Valahol érthető tehát, hogy az akkori közvélemény úgy volt vele, Thaw nem tett semmi rosszat, hiszen csak „igazságot szolgáltatott”. A fiú édesanyja erre a narratívára igencsak ráerősített, konkrétan arra költötte el a Thaw család vagyonát, hogy minden módon és fórumon szimpatikusan ábrázolja a fiát. De ahogy egyre több és több tény derült ki arról, hogy White valószínűleg hány fiatal lánnyal létesített szexuális viszonyt, Thraw tette valóban hősiesnek tűnt a közönség számára.
A sajtót egyre inkább uralta a per és a gyilkosság, és az amerikaiak úgy nézték végig, mint egy viktoriánus melodrámát, amelyben a jó győzedelmeskedik a gonosz felett.
Az 1907-es első tárgyalás az esküdtszék döntése nélkül ért véget. Az egy évvel későbbi, második tárgyalás pedig azzal végződött, hogy Thaw-t elmebetegnek találták, és a New York állam északi részén fekvő Matteawan State Hospital for the Criminally Insane nevű kórházba küldték. Az elhúzódó eljárás miatt azonban el tudott menekülni Kanadába, onnan viszont kiadták az Egyesült Államoknak, végül 1915-ben szabadult az elmegyógyintézetből.
Harry Thaw vacsorázgat a Poughkeepsie börtönben, röviddel azután, hogy 1906. június 25-én hidegvérrel megölte Stanford White-ot, a híres építészt (Fotó: NY Daily News Archive via Getty Images)
A 15 perc hírnév vége
Evelyn koronatanúként volt jelen a tárgyalásokon, ekkor számolt be az erőszakról is, amit White követett el ellene, és amiről állítólag csak ő és a két férfi tudtak. A tárgyalások alatt, ahogy az lenni szokott a női áldozatok esetében, ellenszenv bontakozott ki iránta, sokan azzal támadták, hogy pénzért bonyolódott kapcsolatba a két férfival. Ebben az időszakban a Thaw família még anyagilag támogatta őt, később azonban megvonták tőle az apanázst. Nesbit 1910-ben adott életet a fiának Berlinben, és ragaszkodott hozzá, hogy Thaw az apja.
Evelyn Nesbit Thaw kutyáival Floridában (Fotó: NY Daily News Archive via Getty Images)
1915-ben elváltak, egy évvel később egy táncoshoz ment feleségül, akivel együtt léptek fel, de ez a házasság sem tartott sokáig. Az 1920-as években Evelyn alkohol- és drogproblémákkal küzdött, burleszkelőadásokon lépett fel, teaházat vezetett, és szobrászatot is tanított. Két memoárt írt, és részt vett az életéből készült film létrehozásában (The Girl in the Red Velvet Swing). Elfeledett sztárként, 82 évesen, egy kaliforniai idősek otthonában hunyt el 1967-ben.