A legtöbb ember szájából kissé röhejesen hangzik, ha világjobbító szándékokról kezd beszélni meg arról, hogyan lehetne megmenteni a Földet a klímakatasztrófától. Például, amikor egy szépségkirálynő-választáson ilyeneket mondanak, szinte mindig nevetünk, viszont amikor te mondod, azt valamiért komolyan lehet venni. Szerinted miért?
Komolyan kell gondolni. Szívből kell mondani, és akkor működik. Persze néha az is meg tudja mosolyogtatni az embereket, amit szívből mondasz, de arra mégsem mondják azt, hogy röhejes, maximum azt, hogy aranyos. Én is mosolyogtam már meg őszintén beszélő embert azért, mert naivnak hittem, de röhejesnek soha nem mondanék valakit, aki szívből beszél.
Előfordult már, hogy nem vettek komolyan, miközben komolyan beszéltél?
Az alapélményem az életben, hogy amikor komolyan mondok valamit, akkor az emberek figyelnek rám. Ehhez ugye az kell, hogy szívből mondjam. Az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az üzenetem átér az emberekhez. Persze, aki eleve elutasítja a környezetvédelem meg a klímaválság témáját, azt sose fogom tudni meggyőzni. De rajtuk sem azt szoktam látni, hogy nem vesznek komolyan, inkább csak azt, hogy megijednek. Elutasítják ezt a témát, mert – egyébként tényleg – félelmetes. Akit megijeszt ez a téma, azt nagyon tudja zavarni, ha valaki szívből képviseli.
Téged sosem értek olyasféle támadások, mint Greta Thunberget?
Szerencsére nem. De ő egész más szinten mozog, egy globális jelenség és sokkal radikálisabb is nálam. Pozitív visszajelzéseket szoktam kapni. Elenyésző a negatív reakciók száma.
Számos szinten képviseled a környezetvédelem témáját, viszont politikai szinten nem. Sosem láttalak, hogy beálltál volna mondjuk valamilyen párt mögé. Ez azért van, mert nem találsz idehaza olyan pártot, ami a szemedben hitelesen képviselné az ügyet?
Nincs ilyen motivációm. Magyarországon most annyira rossz állapotban van a politikai, társadalmi párbeszéd, hogy amint beállnék valamelyik oldalra, azonnal elveszíteném a rám figyelő emberek felét. Eszembe sem jutott az opció, hogy beálljak egy párt kampányába, sőt nem is kértek fel ilyesmire.
Fotó: Döbrösi Laura / Instagram
És ha felkérnének?
Nem akarnám és nem is tudnám elfogadni. Túl sok rosszindulat, cinizmus, ártás van a magyar politikában. Remélem, egyszer kijövünk ebből a fejezetből.
Nem a politika segítségével lehet igazán látványos változásokat elérni?
Nézd, a tűzifás törvény elleni tüntetésen felszólaltam. De azt nem egy politikai párt szervezte, hanem öt vagy hat zöld civil szervezet. Civilként is lehet ám hatni a politikára, olykor ez is eredményre vezet. Számos sikeres petícióról tudnék beszámolni, amik megállítottak egy-egy beruházást, védelmet harcoltak ki egy-egy érzékeny terület számára. Egy demokráciában az alulról szerveződő módszerek is tudnak működni. Mondjuk a mai Magyarországon eggyel jobban hiszek a kormányok fölött álló, nemzetközi megállapodások kényszerítő erejében, hiszen amit egyszer elfogadtunk nemzetközi szinten, azt előbb-utóbb be kell építenünk országunk jogrendjébe. A magyar politikában jelenleg elég anyátlan a környezetvédelem helyzete. Lokálisan viszont lehet eredményeket elérni. Minden természeti kincsünk közelében élnek lokálpatrióta emberek, akik magukénak érzik ezeket a kincseket és készek ápolni, védelmezni őket. Szerintem a civil aktivistáknál és az őket támogató önkormányzatoknál van most a helyzet kulcsa. Sajnos nagy ellenszélben kell dolgoznunk. Ugyanakkor a mezőgazdaság korszerűsítésére tudom, hogy van törekvés. Remélem, nem megy nagyon mellé.
Tervezel vidékre költözni?
Télre elvonulásszerűen kiköltöztem a városból. Kivettem egy kis házat egy nagyon szép helyen, egy hegy tetején, az erdő szélén, pompás panorámával. Nincs szomszéd, teljes a csönd. Ez most az első lépés. Ki szeretném deríteni, hogyan tudom úgy alakítani a munkáimat, hogy ne kelljen hétfőtől vasárnapig Budapesten élnem. Ez egy teszt üzemmód. Vagy az derül ki, hogy jól működik, vagy az, hogy még nem áll készen erre az életem. Pár hete vagyok itt, de már érzem a pozitív hatásait. Messzire ellátok, teljes csöndben és sötétségben alszom, ami jót tesz az idegrendszeremnek. Itt automatikusan lelassul az ember szívverése.
Fotó: Döbrösi Laura / Instagram
Ha ez beválik, akkor veszel vidéken egy házat?
Lehet. Viszont, ha azt látom, hogy ez hátráltat abban, ami a munkám, a hivatásom és a szenvedélyem, akkor hajlandó vagyok ezt a belső hívást még halogatni egy kicsit.
Gazdálkodni szeretnél?
Nehéz ilyen nyíltan az álmaimról beszélni. Azt hiszem, nem vagyok főállású gazdának való, de egy fűszer- és gyógynövénykertet nagyon tudnék élvezni.
Most töltöd be a harmincat. Jól érzem, hogy a színészi munkánál már jobban érdekelnek az egyéb projektjeid?
Féltem attól, hogy mostanában sok olyat nyilatkozom, amiből arra lehet következtetni, hogy a színészet számomra már nem fontos. Sok új irány van az életemben, és az újdonság varázsa miatt ezekről lelkesen nyilatkozom. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a színészet ne állna a mai napig a legfontosabb helyen az életemben. Ráadásul azt érzem, hogy a színészetem épp elért egy olyan szintet, hogy végre magabiztosan játszom. A húszas éveimben sokat keresgéltem és folyton rettegtem tőle, hogy nem vagyok elég pontos. Mostanra azt érzem, ha nem is tökéletes, legalább tudom, mit csinálok. Van egy stabil eszköztáram filmre és színpadra is, és nagy kedvvel játszom. Egyáltalán nem szeretném, hogy kikopjon a színészet az életemből, mondjuk nincs mitől félnem, van munkám tisztességesen. Tény, hogy a Covid óta rendre megijedek, hiszen társulatok szűnnek meg, intézmények zárnak be, tehát egyre kisebb a mozgástér, és ha az ember szabadúszó, akkor nem árt átgondolnia az életét. Amikor arra gondolok, hogy talán kevesebb lehetőségem lesz játszani, megszakad a szívem. Ez számomra önkifejezés, és félek attól, hogy ebből valami bennem ragad. Közben viszont zajlik az élet, és új szelek is fújnak. A Face Yoga oktatásra is úgy találtam rá, hogy közben épp millió dolgom volt, de azért elvégeztem a képzést, mert éreztem, hogy igazán nekem való. A világ most nagyot változik, rugalmasnak kell lenni, és több lábon kell állni. Megnyugtat, hogy sok különféle munkám van.
Fotó: Schumy Csaba
Elégedett vagy azzal, ahol most tartasz?
Hálás vagyok az eddigiekért, nagyon színvonalas munkáim voltak. Minden egyes munka egy nagy tanulás volt. Én nem iskolapadban tanultam a színészi szakmát, hanem a színpadon meg a kamerák előtt. Nagyon széles skálán játszhattam, a kísérleti agymenésektől kezdve az underground félamatőr előadáson át a nagyszínpados gyerekelőadásig. Énekeltem kopasz parókában kortárs operát negyven embernek, játszottam Júliát, pink unikornist, játszom kortárs magyart (Egykutya, Popup Produkció). Játszom angol nyelven egy középkori színdarab modern átiratában angol színészekkel (Everybody, Artificial Moon Theatre), és ez még csak a színház. A filmeknél meg ott vannak a jobbnál jobb mozik, az ország legjobb sorozatai, de egyetemi vizsgafilmek sokaságában is megfordultam. Imádom megismerni ott az új generációs filmeseket, mindig jól szórakozom. Ők merészebben mernek használni, nemcsak azt keresik bennem, amit már eljátszottam. Ráadásul velük lazábban is játszom, hiszen kisebb a nyomás. A Király forgatásán mondjuk már „nagyban” is mertem kísérletezni magammal, de egy merő stressz voltam, mert éreztem, hogy nagy a tét.
Miért volt nehéz eljátszani az óriási Jimmy-rajongó Kincsőt?
Szuper volt a stáb, de már nagyon együtt voltak, mire én csatlakoztam. Összesen három plusz egy napom volt, utóbbinál csak pár órát forgattam. Három nap és kevés jelenet alatt nem könnyű felépíteni egy szélsőséges figurát, sűríteni kell. Nem tudtam csak úgy kirántani magamból ezt a csajt. Mélyen el kellett merülnöm Kincső világában, hogy nagyon őszinte és velős legyen, ha már „kifejteni” nincs időm. Remélem, sikerült megragadnom a lelkét.
Nagy Ervin és Döbrösi Laura A Király című sorozatban (Fotó: RTL Magyarország)
Ha nem is annyira, mint Kincső Jimmyért, azért előfordult veled, hogy rajongtál egy-egy sztárért?
Gyerekként inkább fiktív figurákba voltam szerelmes, Batmanért például odáig voltam. Aztán jött a fantasys korszakom, amikor belezúgtam Legolasba és Aragornba, természetesen egyszerre. Aztán volt egy Darth Maul-os időszakom is… de ezt hagyjuk is, mert még azt hiszik, bolond vagyok.
A rosszfiúk iránti rajongás első megnyilvánulása…
Az életem egy későbbi szakaszában sajnos ez visszaköszönt a valóságban is. Megéltem, klassz volt, de sikerült kijönnöm belőle és most már minden oké.
Az év elején beszélgetünk. Milyen volt a 2022-es éved?
Munka szempontjából harmonikus, jó évem volt, magánéleti szempontból kicsit nehezebb. Eléggé megborított az a kenyai út, amin tavasszal részt vettem. Kibillentette a világomat, sok minden összedőlt bennem az ott látottaktól. Utána sokáig azt éreztem, hogy bármit tettem addig a környezetvédelemért, semmi értelme, mert emberek és állatok halnak szomjan mindennap! Sokszor azon kaptam magam, hogy arra gondolok, vajon akikkel találkoztam, élnek-e még. Húsz percig zokogtam a bűntudattól, amikor megnyitottam a fürdőszobai csapot. Aztán ott volt még a bizonyos életszakaszváltás, ami minden ember életében lezajlik valahol 28 és 32 között. Ez nekem nehéz volt. Éreztem, hogy változnak a vágyaim, a ritmusom. El kellett gondolkodnom, mik az igazán fontos dolgok az életemben, mi menjen, mi maradjon. Jó darabig robotpilóta üzemmódban működtem. Aztán a nyár végén történt velem egy életfordító esemény. Belenéztem egy bálna szemébe három méterről a nyílt óceánban. Ez akkora hatással volt rám, hogy teljesen megnyugodtam és rendet raktam az életemben.
Beavatnál kicsit mélyebben a bálnás találkozásba?
Egyetlen gyermekkori álmom volt: természetes közegében látni egy bálnát. Utazásaim során elvetődtem egy helyre, ahol, mint kiderült, megfordulnak ezek a bölcs-békés óriások, és nagy tisztelet övezi őket. Nem egy felkapott, turistás hely, nagyon kis csoportban, tengerbiológusok társaságában közelítettük meg a bálnákat, minden szabályt betartva, hogy ne zavarjuk őket. A hajó több száz méterre tett ki tőlük, oda kellett úszni hozzájuk. Így a bálnák messziről kiszúrtak, volt idejük eldönteni, akarják-e a találkozást vagy sem. Szerencsére a hosszúszárnyú bálnák igencsak jóhiszemű, kíváncsi és barátkozós teremtmények, úgyhogy összejött a találka. Volt a bálna szemében valami megnyugtató. Míg Kenyában összezavarodtam, és azt éreztem, hogy képtelenség ezt a világot megmenteni, a bálna tekintete azt üzente: minden úgy lesz, ahogy lehet. Sem az elrontásra, sem a megmentésre nem szabad ráfeszülni. Csak békésnek, jóhiszeműnek, barátkozónak és kíváncsinak kell lenni. Ó, és játékosnak! A bálnák egész nap táncolnak és énekelnek! Ez volt az életem eddigi csúcspontja. Rengeteg energiát adott. Most összhangban vagyok magammal.
