nlc.hu
Sztárok

Interjú Zomborácz Virággal, A Király vezető írójával

„A golyónyom a mai napig ott van a falon” – beszélgetés A Király vezető írójával, Zomborácz Virággal

10 epizód után véget ért minden idők legjobb magyar tévésorozata, a Zámbó Jimmy életéről szóló A Király, amit szívesen néztünk volna tovább. Miért nem gondolkodtak két évadban? Mi maradt ki a sztoriból? Miért állt a produkció mellé Krisztián és Edit asszony? Kérdéseinkre Zomborácz Virág, a sorozat vezető írója válaszolt.

Jól tudom, hogy amikor először megkerestek a Jimmy-sorozat ötletével, az elején még nem lelkesedtél érte?

Először említés szintjén hangzott el, hogy az RTL készül egy ilyen sorozatra, ami annyira abszurdan hangzott, hogy inkább csak egy udvarias mosollyal nyugtáztam. A munkára csak később kért fel a sorozat showrunnere, Herman Péter, és persze még nem tudhattam, mi lesz belőle, de az ő víziója hatására már lelkesebb voltam. Nem sokat gondolkodtam azon, hogy igent mondjak.

Az első reakciód szerinted minek szólt?

Nem ismertem Jimmy történetét, és nem tudtam elképzelni, „hogy lesz ebből mese”. Kicsit bizarr volt a gondolat, hogy majd Nagy Ervin felvesz egy parókát és Jimmy lesz belőle.

Zomborácz Virág (balra) a sorozat rendezője (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Zomborácz Virág (balra) a sorozat rendezője (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Milyen reakciókkal találkoztál, amikor mesélted az embereknek, hogy egy Zámbó Jimmy-sorozaton dolgozol?

Általában meghökkenve fogadták. Legalábbis a szakmai és baráti körömben a döbbenet vagy nevetés volt jellemző, viszont a színészek rögtön lelkesedtek érte. Furcsa módon ők azonnal értették, hogy ez miért hatalmas lehetőség. Valószínűleg az lehet mögötte, hogy Magyarországon szokatlannak számít, hogy bele lehet bújni ilyen figurák bőrébe, és A Király megadta erre a lehetőséget.

Ahhoz képest, hogy a haláláig, sőt még utána is mekkora sztár volt, mintha az utóbbi 10-15 évben Jimmy eléggé eltűnt volna a köztudatból, a dalait sem sűrűn játszották, miközben a magyar egy elég nosztalgiára kapható nemzet. Mit gondolsz, miért?

Az én életemből Jimmy akkor tűnt el, mikor elköltöztem Kőbányáról, és már nem hallottam, hogy a szomszéd állandóan az ő dalait bömbölteti. Teljesen azért biztosan nem tűnt el. Zámbó Krisztián X-Faktor-os szereplése vagy Peter Srámek – aki Jimmy énekhangját szolgáltatja a sorozatban – tehetségkutatós feltűnése például biztosan hozott magával egy-egy fellángolást, érezhető volt, hogy még mindig ott van a köztudatban. Jimmy már az élete során is kiszorult nagyon sok helyről. A tömegek nagyon szerették, de az elit, aki meghatározza, mi számít jó ízlésnek, már nem annyira, még ha a hangját el is ismerték. És ez a halála után sem változott.

Azért, mert egy egyszerű, melós családból jött?

Úgy tudom, Jimmy nem munkás, hanem vendéglátós családból jött. Egy ötszobás nagypolgári lakásban éltek a VII. kerületben. Egyrészt ő maga is vendéglátósként kezdte, és az alulról vagy kívülről jövőkkel szemben összezárt a szakma, másrészt, az információk alapján, volt valami a stílusában, a megjelenésében, a manírjaiban, amit már akkor is sokan kellemetlennek találtak, ugyanakkor nem lehetett elmenni sem mellette.

Olasz Renátó afiatal Zámbó Jimmy szerepében (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Olasz Renátó a fiatal Zámbó Jimmy szerepében (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Hogy állt a projekt a csatlakozásod pillanatában?

Már kész volt rengeteg kutatási anyag. Hatala Csenge kutatóként az elejétől részt vett a projektben, és végiginterjúzott mindenkit. Az írócsapat az interjúk leiratait kapta meg, kiegészítve Csenge jegyzeteivel, amikben felhívta a figyelmünket például az interjúkban rejlő ellentmondásokra. Ez az anyag jelentette a kiindulópontot. Iszonyatos mennyiségű sztori állt rendelkezésünkre, és menet közben rengeteget kellett kihagynunk közülük.

A siker láttán nem bánjátok, hogy nem két évadban gondolkodtatok?

Nagyon sok minden egyszerűen nem volt megvalósítható. Nem tudtunk például kimenni Görögországba Jimmy-klipet forgatni, pedig a valóságban megtörtént, és egy egészen csodálatos történet, amit a kiadója, Joós István mesélt el. De szerintem ez a tíz epizód volt elegáns, nem érzem azt, hogy hosszabbnak kellett volna lennie.

Magad is csatlakoztál a kutatáshoz. Erre miért volt szükséged, ha már rendelkezésedre állt a Csenge által összerakott anyag?

Egyrészt ahogy elkezdődött az írás folyamata, és lassan összeállt a storyline, felmerültek kérdések, amikre a kutatási anyag nem tért ki. Akár banális dolgok. Másrészt szerettem volna, ha van egy személyes benyomásom azokról, akik aztán karakterekként megjelennek. Érdekelt a kisugárzásuk. De nem beszéltem személyesen mindenkivel.

Nagy Ervin és Döbrösi Laura A Király egyik jelenetében (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Nagy Ervin és Döbrösi Laura A Király egyik jelenetében (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Jimmy halálát követően rengetegen írtak könyvet róla, sokan közülük (Háfra Mari, a testőr, a csepeli rendőrkapitány…) a sorozatban is fontos szereplők. Ezeket felhasználtátok?

Mi a könyvek szerzőivel beszélgettünk, és az így készült interjúkból dolgoztunk. Nyilván sok lehet az átfedés a könyvekkel, mert gyakran biztos ugyanazt mondták el nekünk, mint amit megírtak. A volt csepeli rendőrkapitány, Vágó Imréné volt például a rendőrségi szakértőnk, nem volt szükségünk a könyvére, mert bármikor kérdezhettünk tőle. Végigmutogatta nekünk a rendőrségi helyszínelés részleteit, az ebből készült jelenetek – Kovács Dániel Richárd rendezte – hidegrázósan jók lettek. Képzeld, egy golyónyom a mai napig ott van a falon. Elég kemény volt, amikor Edit végigmutogatta nekünk, hogy mi történt. Az amerikai filmekből van egy elképzelésünk arról, hogy egy ilyen helyzetben hogyan működik a rendőrség, de a magyar rendőrség más, és pláne más volt húsz évvel ezelőtt. Az én fejemben is egy ilyen amerikai stílusú helyszínelés élt, ezzel szemben a valóság meg inkább Lada Nivás volt. (nevet)

A sorozatban miért volt szükségetek a nyomozós szálra?

Valójában sosem tekintettek Jimmy halálára gyilkosságként, a nyomozás sem úgy zajlott, hanem közigazgatási eljárásként. Persze a sajtó meglovagolta a szenzációt, elképesztő cikkek jelentek meg a témában. Sajnos az a jelenet kivágásra került, amiben az egyik rendőr mutatja a másiknak a cikket, ami szerint Jimmy a kakas miatt halt meg. (nevet) Herman Péter ötlete volt, hogy legyen A Királyban egy rendőrös szál. Így jött a két fiktív rendőrfigura, viszont Vágóné karaktere valóságos, neki tényleg fontos szerepe volt a család életében. Már a haláleset előtt is családi barátja volt Jimmyéknek, a tragédia után pedig támaszt nyújtott Editnek. A nyomozós szál illeszkedik a történetbe, merthogy egy tragikus haláleset történt, amit számos legenda övez a mai napig. Annyit változtattunk, hogy a valóságban valószínűleg sosem merült fel komolyan a rendőrökben, hogy itt gyilkosság történhetett.

Nem gondoltátok, hogy ma már közismert tény, hogy balesetben halt meg?

Ne hidd azt. Létezik például egy elmélet, ami szerint Jimmy él, csak Amerikába költözött.

A Jimmy-Pataky Attila féle jelenet a sorozatból (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

A Jimmy-Pataky jelenet a sorozatból (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Mennyire kellett hozzányúlnotok a valódi történésekhez?

Sok történetet hallottunk, amit valaki így tudott, valaki meg úgy. Egyszerűen így működik az emberi emlékezet. Sokszor kellett sűrítenünk, és hagytunk ki emiatt olyan embereket, akik valójában fontos szereplők voltak Jimmy életében. Például Jimmynek a valóságban négy testvére van, viszont a sorozatban csak hárman szerepelnek.

Kinek az engedélyére volt szükségetek, hogy létrejöhessen ez a sorozat Jimmy életéről?

A jogörökösökére, ami jelen esetben Edit asszonyt, Krisztiánt, Adriánt és Sebastiant jelenti.

Ők már a végső forgatókönyvet olvasva hozták meg ezt a döntést?

A szinte kész forgatókönyveket olvasták. Egy forgatókönyv még a forgatás során is változhat, de a lényegi elemekhez ilyenkor azért már nem nyúlunk. 2021 őszén kapták meg a könyveket, a forgatás pedig 2022 márciusában kezdődött. A kettő között rövidültek a könyvek, de nem változott olyan dolog, amire ők az áldásukat adták.

Érzésem szerint már a forgatókönyvből is ki kellett derülnie, hogy ez a sorozat nem fogja piedesztálra emelni Zámbó Jimmyt, ennek ellenére mind Edit asszony, mind Krisztián beállt a projekt mellé. Utóbbi kimondottan szépeket mondott A Királyról, sőt szerepelt is az egyik epizódban. Mit gondolsz, miért?

Az, hogy Krisztián mennyire szereti az apját, és az, hogy az apja miket csinált valójában, nincs ellentmondásban egymással. A gyerekek feltétel nélkül tudják szeretni a szüleiket, és Krisztián még nagyon fiatal volt, amikor Jimmy meghalt. Nem tudjuk, hogyan alakult volna a kapcsolatuk, ha az apja tovább él. A sorozatban nem állítunk olyat, hogy Jimmy ne szerette volna a gyerekeit, inkább azt mondjuk, hogy egy kicsit ő maga is gyerek volt. Gyerekként kereste mások szeretetét, mindig lett egy új anyafigurája, legyen az a szerelme, a rajongója, a testőre vagy akár a csepeli rendőrkapitány. Mi azt láttuk, hogy Krisztiánnak nagyon sok hátránya származott abból, hogy Jimmy volt az apja, és ez akkor is igaz, ha ez amúgy egy jó kapcsolat volt. A családnak szerintem baromi kemény lehetett ezt olvasni meg nézni. Azt nem tudom, hogy azt magukban hogyan rakták helyre, hogy a sorozatban nem minden úgy történik, ahogyan a valóságban, de bizonyos dolgok meg pontosan úgy.

Zomborácz Virág a Pa-Dö-Dö jelenetet rendezi (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Zomborácz Virág a Pa-Dö-Dö jelenetet rendezi (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

A sorozatban számos közismert ember vonul fel, van, akit megneveztek, de vannak, akiket meg nem, és csak a kinézetükből (pl. Pa-Dö-Dő) vagy egy-egy utalásból (pl. Zoltán Erika) lehet rájönni, kik ők. Mi alapján dőlt el, kik szerepelnek névvel a sorozatban?

Jimmy és a Pa-Dö-Dő összefeszülése az Interpop fesztiválon elég közismert sztori, bár a valóságban kicsit máshogy esett meg. Azt talán már kevesebben tudják, hogy a porondmester az Interpopon Geszti Péter volt, és rá igyekeztünk hajazni egy picit, bár tény, hogy őt kifejezetten nehéz lemásolni. Szerintem az ő egyik felkonfjában egyébként elhangzik a Pa-Dö-Dő név. Az Interpop megnézhető az interneten, voltak mondatok, amiket egy az egyben emeltünk át ezekből a felvételekből, a többit meg más Geszti-féle műsorvezetések mintájára írtuk. Közszereplők tűnnek fel a sorozatban, senkiről nem állítottunk semmi rosszat, illetve olyan sztorikat osztunk meg, amikről már ők maguk is meséltek nyilvánosan. Pataky Attila például maga mesélt arról, hogy Jimmy pisztolyt fogott rá.

Jól tippelek, hogy a látogatást Jimmy ősrajongójánál, Kincsőnél a látogatás az oroszlányi családnál nevű archív Jimmy videó inspirálta?

Jól. Mindenképpen szerettünk volna egy tiszta, angyali karaktert, és a Jimmy-rajongó lelki alkatának feltérképezéséhez a rajongói levelek vagy az említett videó sokat segítettek.

A kutatásban az interjúkon kívül sok régi fotót és videót is kaptatok?

Egy csomó VHS archívot is rendelkezésünkre bocsátott a család, régi, rendkívül személyes videókat, volt köztük olyan, amit megrázó volt nézni. A fotókat és videókat Asztalos Adrien látványtervezővel és Fock Andrea jelmeztervezővel is megosztottuk. Van olyat mozzanat, amit egy az egyben lemásoltunk, máskor inkább csak megidéztük a valóságot. Hogy példákat is mondjak, a negyedik részben megidéztük az eredeti Interpopos fehér fellépőruhákat, bár ez igaz a legtöbb fellépő ruhára. A Lázár József vezette fodrászcsapat figyelt a frizurákra is, Tihi bundesliga-séróját például egy az egyben lemásoltuk, de Árpy kis bajsza sem maradhatott ki. Jimmynek fiatalon tényleg rövid és barna, göndör haja volt. Az emberek fejében Jimmyről azonnal a hosszú, hullámos hajú kép jelenik meg, de a hetvenes- és nyolcvanas években még nem úgy nézett ki. A befejező rész végén a zenés montázsnál a nézők látni fogják, mennyiben idéztük meg a valóságot. Az ötödik rész végén a jelenet, amikor Olasz Renátóból Nagy Ervin lesz és kungfuzik az utcán a Mercedes mellett, az konkrétan egy rekreált home-videó. Nagyon sok ilyen finom rétege van a sorozatnak.

Alföldi Róbert újságíró karakterére ráguglizva meglepve tapasztaltam, hogy ez a figura is létezett.

Tényleg?

Igen, találtam egy Elek Jánost, aki még az RTL-nél is dolgozott és 2015-ben halt meg.

Akkor ez totális véletlen. Ő a sznob újságíró archetípust hivatott megtestesíteni a sorozatban, nem konkrét emberen alapult. Azt a médiát jelképezi, ami kizárta a köreiből Jimmyt. Abból a vacsorajelenetből annyi igaz, hogy Jimmy valóban nem tudott mit kezdeni a tengeri herkentyűkkel. Ő tényleg a pörkölt/csirpepaprikás vonalon ette végig az életét.

Alföldi Róbert A Király c. sorozatban (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Alföldi Róbert A Király című sorozatban (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

A Király szerkezetében talán az a legkülönlegesebb, hogy Jimmyt végig mások szemszögéből láthatjuk, és folyton változik ez a szemszög. Olykor Edit asszonyéból, máskor Háfra Mariéból, egy epizód erejéig a testőréből… Mikor döntöttetek amellett, hogy így mesélitek el a történetét?

Ez kicsit a kutatási anyagból következett. Jimmy már rég nem élt, mikor elkezdtük a munkát, és mi is mások sztorijai által ismertük meg őt. Mivel Háfra Mari mesélte el nekünk, milyen volt a kapcsolatuk, adódott, hogy az ő nézőpontját használjuk. A nem lineáris történetmesélés és a szemszögváltások miatt egyik epizód sem hasonlít teljesen a másikra, mindegyiknek más egy kicsit a struktúrája, de úgy gondoltuk, hogy működni fog ez a fajta szabálytalanság.

Hulé Éva él még? Vele tudtatok beszélni?

Nem, ő már meghalt. Ő is egyike volt Jimmy anyafiguráinak, hiszen egyrészt feltétel nélkül szerette őt és mindent megadott neki, másrészt villámhárítóként szolgált Edittel szemben. Jimmy ott tartotta maga mellett, mert mindig neki adott igazat. Olyan dolgokat tett, amitől Jimmy különlegesnek érezhette magát. Például beállított a tél közepén egy szatyor friss eperrel. Apróságok, de Hulé Éva tett róla, hogy Jimmy királynak érezhesse magát. Edit elkezdett egyre kritikusabb lenni, de Éva szemében Jimmy nem tudott hibázni.

Külön-külön mind Olasz Renátó, mind Nagy Ervin kiváló Jimmy, de nem tartottatok attól, hogy a testalkatukban mutatkozó jelentős különbséget nem fogják könnyen lenyelni a nézők?

Nyilván mi is láttuk, hogy alkatilag mennyire mások, de azt gondoltuk, hogy az egymásra való hasonlóságnál vannak fontosabb szempontok is. Jó színésznek kellett lennie, hasonlítania kellett Jimmyre… Az már túl nagy elvárás lett volna ebben a kicsi országban, hogy egymásra is hasonlítson a két Jimmy. Sokszor látom, hogy a magyar nézőknek az életrajzi filmeknél borzasztó fontos a hasonlóság. Én ebben sokkal megengedőbb vagyok. Az már kezdettől fogva egyértelmű volt, hogy Ervin nem tud pályakezdő zenészt jelenteni. Muszáj volt megosztani a szerepet két színész között. Igyekeztünk azért nem minden színészünket duplázni, csak azoknál léptük meg ezt, akiknél feltétlenül szükség volt rá. A testvéreknél működött, hogy végig megtartottuk a gárdát. Vera szerepére pedig egy olyan színésznő kellett, aki eleve picit idősebb, mint a fiatal Jimmy, mert a valóságban is volt korkülönbség, és emiatt működik végig. Editnél viszont muszáj volt duplázni, mert Staub Vikiről sem hittük volna el, hogy van egy majdnem vele egykorú fia.

Nagy Ervin és Schell Judit (az idősebb Zámbó Edit), a Király c. sorozatban (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Nagy Ervin és Schell Judit (az idősebb Zámbó Edit), A Király c. sorozatban (Fotó: RTL/A Király/Gerencsér Anna)

Mennyire izgultál azon az első rész bemutatója előtt, hogy milyen lesz A Király fogadtatása?

Annyira nem. Akkor én már láttam az elkészült első részt, és tudtam, hogy jól sikerült. Mivel ez egy streamingplatformra készült sorozat, nem voltam kitéve azoknak a stresszhelyzeteknek, amit mondjuk egy filmpremier jelent, nem kellett aggódni magassarkú cipők meg hajak miatt. Megtörtént a premier az interneten és ennyi. (nevet) A stresszt inkább az okozta, hogy nagyon gyorsan kellett elkészülnünk vele. 2022 őszén még tartott a forgatás, de már zajlott az utómunka. Ehhez képest a premier már sétagalopp volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top