Ezért maradt el L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperes tárgyalása

T. D. | 2023. Január 26.
Egyelőre nem tudni, hogy az elhalasztott tárgyalásra mikor kerül sor.

Szerdán kezdődött volna L.L. Junior és Körtvélyessy Kinga válóperes tárgyalása – két év házasság után döntöttek úgy, hogy külön utakon folytatják. A rapper és volt kedvese között a gyermekelhelyezéssel kapcsolatban nincs vita, a kislányuk, Lili az édesanyjával marad, akit az édesapja bármikor láthat, hiszen kifejezetten szoros a viszonyuk.

Fotó: Facebook

Ami felett vita alakulhat ki, az a vagyonmegosztás, aminek a legnagyobb részét az a törökbálinti ingatlan adja, amelyet L.L. Junior építtetett, és ami Kinga százszázalékos tulajdonába került még a házasságuk alatt. A ház értéke 2022 tavaszán 335 millió volt. Úgy volt, hogy az első találkozóra szerda kora délután kerül sor, ám hiába várta újságírók hada a sztárpárt és ügyvédjeiket, azok nem jelentek meg a tárgyalóteremben. A Bors információi szerint L.L. Junior egyik sztárügyvédje kért halasztást, vagyis miattuk nem történt meg az első bontóperes meghallgatás. 

Az ügyben a lap a feleség jogi képviselőjét, dr. Hyross Virágot kereste meg, akitől azt kérdezték, hogy tényleg közösen kérték a halasztást? A válasz egyértelmű volt: „Nem. Mi nem kértünk.”

Exit mobile version