Nyolcvankilenc éves korában meghalt George R. Robertson kanadai színész, akit a Rendőrakadémia filmek első hat részében alakította Hurst rendőrfőnököt, majd rendőrkapitányt.
Családja közlése szerint Robertson egy torontói kórházban hunyt el január 29-én, de egyéb részleteket nem árultak el – írja a Deadline.
Robertson közel 15 évig dolgozott televízióban és filmekben, amikor megkapta a szigorú, de igazságos Henry Hurst rendőrfőnök szerepét a Rendőrakadémiában, a Steve Guttenberg főszereplésével készült 1984-es rendőrvígjátékban. A filmből hét rész készült, Robertson egyedül az 1994-es, Moszkvában játszódó utolsó részben nem szerepelt.
George R. Robertson 1933. április 20-án született az ontariói Bramptonban. Karrierjét a színházban kezdte, majd az 1960-as évek végén kapott filmszerepeket. Az 1970-es években számos tévésorozatban vendégszerepelt, köztük az FBI-ban, és végül három Oscar-díjra jelölt filmben is feltűnt kisebb szerepekben: Airport (1970), Norma Rae (1979) és JFK (1991). Egészen 2017-ig vállalt színészi munkákat.
(Kiemelt kép: nlc-montázs, fotók: Jonathan Leibson/Getty Images; YouTube)