nlc.hu
Sztárok
Akkor és most: 53 éves lett Schneider Zoltán

Akkor és most: így nézett ki huszonévesen a ma 53 esztendős Schneider Zoltán

Az elképesztően sokszínű színész ma ünnepli az 53. születésnapját.

Schneider Zoltán Aase- és Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész sokunk kedvence. Elég, ha csak néhány emlékezetes szerepét említjük és máris jobb kedvünk lesz: ilyen a Válótársak Rönéje, A Séf meg a többiek Győző séfje, vagy akár a Korhatáros szerelem Dusánja. Voltak viszont komoly szerepei is, mi pedig éppen ezért a sokszínűségért rajongunk érte. 

A színész 1970. február 9-én született Budapesten, 1990-1994 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola növendéke volt és már ekkor is szerepelt a Katona József Színházban. Később aztán az Új Színház, majd a Radnóti Színház tagja volt. Ezek mellett pedig rengeteg filmet és sorozatot forgatott, a nyilvánosság nagy része ezek miatt ismeri. Na, de hogy nézett ki huszonéves színésznövendékként?

Mutatjuk:

Érdekes egyébként, hogy az elmúlt 20 évben szinte nem is változott: sokat ért, viszont a fizimiskája maradt a régi.

schneider 2007
Megnézem
Összes kép (2)

Legutóbb – ahogy említettük – a Séf meg a többiek című RTL-sorozatban szerepelt, amely nagy sikernek örvendett. Akkor egy nlc-nek adott interjúban arról mesélt, hogy nem igazán áll közel hozzá a fine dining, viszont imádta a forgatásokat. 

„Rendben van, hogy süssük meg a húst mediumra és kicsit véresre, de nem ugyanaz, mint egy jól átsült tarja, amely kicsit tocsog a zsírjában. Nem vagyok fine diningos. Anger Zsolt viszont esküszik erre, sokszor mesél Széll Tamás étterméről, és olyan ételkölteményekről, amelyek bevonzották a gyerekkorát, mint a kritikusnak a L’ecsóban, de én nem tudom ezt elképzelni” – mesélte Schneider Zoltán.

Schneider Zoltán

Fotó: RTL

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top