Mint arról beszámoltunk, a napokban kiderült, ki az a 6 hölgy és 6 férfi, akik ringbe szállnak idén a Sztárban Sztár 9. évadában azért, hogy elnyerjék 2023 – Az ország legsokoldalúbb előadója címet. A Tények Plusz utánajárt annak, hogy melyik versenyzőnő melyik zenei műfajtól fél kifejezetten.
A riportban többek között Oláh Ibolya is megszólalt, aki úgy van vele: nincs lehetetlen feladat a műsorban. Elmondása szerint a lehető legtöbbet szeretné kihozni magából a Sztárban Sztár-ban, két műfajtól azonban igenis tart.

Oláh Ibolyát legutóbb A Dal 2022-ben láthattuk: ő nyerte meg a dalválogatót – Fotó: Sajtószoba
„A rap, a rappelés szerintem az egy külön műfaj. Vagy születni kell arra vagy megpróbálni ügyesen leutánozni. A rappet és az operettet elég nehéz lenne megcsinálni az én nem szoprán, hanem füstös hangommal” – árulta el az énekesnő.
Az első Megasztár ezüstérmese egyébként elsősorban a kihívás miatt vállalta el a műsort. „Szerintem majd én magam is meglepődöm, s várom, mi az istent fogok én itt csinálni” – nyilatkozta a napokban a Blikknek.