A bálna című filmben Brendan Fraser alakítja Charlie-t, a kórosan elhízott, komoly egészségügyi problémákkal küzdő írót, akinek már nincs sok hátra az életéből. Mielőtt elbúcsúzna, még tesz egy utolsó kísérletet arra, hogy rendbe hozza a kapcsolatát a volt feleségével és a most már kamasz lányával, akiket annak idején elég csúnyán magára hagyott. A Velencei Filmfesztiválon a filmet állva tapsolták a világpremier után, rengeteg néző a könnyeivel küzdött közben, így másnap egy feltűnően jókedvű és oldott Brendan Fraserrel találkozhattam. Csatlakozott hozzá a Stranger Things sztárja, Sadie Sink is, aki A bálnában Fraser lázadó kamasz lányát alakítja.
Brendan, láttad a Stranger Thingset?
Brendan Fraser: Ó, igen. Kiáltottam is, amikor megláttam Sadie-t, hogy „Vigyázz, egy nagyon ijesztő szörny jön mögötted!” (nevet) Tök jó volt a sorozatban.
Sadie, neked melyik a kedvenc Brendan Fraser-filmed?
Sadie Sink: Egyet sem láttam. Amikor elkezdtem a forgatást, számomra Brendan csak Charlie-t jelentette, nem voltak vele kapcsolatban filmes előképeim, és ez szerintem jót tett a közös munkának.
És a forgatás óta megnézted valamelyik filmjét?
Sadie Sink: Azóta sem.
Ne már!
Sadie Sink: (nevet) Jó-jó, tudom…
Brendan, szerinted mivel kellene kezdenie?
Brendan Fraser: Szerintem hagyd békén ezt a lányt. Neki most arra kell fókuszálnia, hogy a barátaival legyőzze Vecnát. (nevet)
Sadie Sink és Brendan Fraser A bálna premierjén, a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, 2022 szeptemberében (Fotó: Rodin Eckenroth/Getty Images)
Sadie, a Stranger Things legutóbbi évadában mellékszereplőből gyakorlatilag főszereplővé nőtted ki magad, most pedig itt vagy egy sokak által ünnepelt film egyik fontos szerepében. Mit gondolsz a karriered jelenlegi állásáról?
Brendan Fraser: Az ő tehetségével egyáltalán nem meglepő, hogy itt tart.
Sadie Sink: Nem sokat gondolkodom ezen, ugyanakkor tudom, hogy komoly kiváltságnak számít, ha az ember csak később csatlakozik egy nagy sikerű sorozat stábjához, aztán mégis ő kapja a történet egyik legfontosabb szálát. Sosem gondoltam, hogy a szerepem így kinövi majd magát. A bálna pedig egész más élményt és munkafolyamatot jelentett, más dolgok miatt vagyok rá büszke.
Brendan Fraser: Sadie-vel és Darrennel (Darren Aronofsky, a film rendezője – a szerk.) nagyon szorosan dolgoztunk együtt A bálnán, és azt hiszem elmondhatom, hogy a munkafolyamat és a munkamódszerük hatására én is jobb színész lettem.
Sadie Sink: Ez a rengeteg próbával járó munkamódszer új volt számomra, sosem volt még hasonló, majdhogynem színházi jellegű munkám ezelőtt. Tudtuk, hogy Darren szándékosan akarta színházszerűvé tenni az élményt, részben azelőtt tisztelegve, hogy A bálna egy színdarab alapján készült.
Darren Aronofsky rendező és Brendan Fraser (Fotó: Elisabetta A. Villa/Getty Images)
Brendan Fraser: Csak a próbafolyamat három hétig tartott. Mire elkezdtük a forgatást, már mindenki pontosan tudta, mi a dolga. Ez felszabadított minket és nagy súlyt vett le a vállunkról. A Covid miatti biztonsági szabályok ugyan lassították a forgatást, de így is nagyon hatékonyak voltunk, ráadásul a pandémia miatt csak még inkább össze voltunk zárva, ami ennél a sztorinál egyáltalán nem jelentett hátrányt, hiszen amúgy is egyetlen lakásban játszódik, és kevés szereplője van. A forgatásra érve már a vérünkben volt a szövegkönyv, így még az se zavart meg, amikor odajött egy stábtag, hogy megszerelje a műtestem alatt futó vezetékeket, amik a hideg vizet keringették körülöttem, hogy ne kapjak hőgutát abban a hatalmas testben. Gyakran kellett leállnunk azért, mert ilyen-olyan javításokat végeztek a testemen vagy a maszkomon.
Nem éreztél klausztrofóbiát abba a hatalmas testbe zárva?
Brendan Fraser: Én nem, de tény, hogy Charlie világa nagyon szűk. Ott él egy kétszobás lakásban valahol Idaho államban, nem képes ellátni magát, ezért csak úgy éli túl, ha ápolók és családtagok gondoskodnak róla, az ételt pedig házhoz viszik neki. Szörnyű, de rengetegen élnek úgy Amerikában, mint Charlie. Ők nincsenek szem előtt, mert zárt ajtók mögött élik az életüket, még az étel is házhoz jön nekik. Amerikában ma már minden a feldolgozott élelmiszerekről szól: házhoz viszik neked, csak fogyaszd, fogyaszd, fogyaszd…
Az Egyesült Államok bizonyos területeit ma élelmiszer-sivatagoknak hívják, és egyre több van belőlük. Ezeken a helyeken nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen friss, egészséges élelmiszerekhez jutni, így az emberek benzinkutaton vásárolnak maguknak előre csomagolt, mikróban melegítendő kajákat, vagy ha nem, akkor házhoz rendelik ugyanezt, és szinte kizárólag ilyeneket esznek. Ezeken a területeken esélye sincs annak, aki elhízással küzd, hiszen kizárólag hizlaló, egészségtelen ételekhez jut hozzá.
Márpedig a súlycsökkentő műtétek előfeltétele, hogy a páciens egy bizonyos mennyiségű súlytól saját erőből megszabaduljon előtte. Ha nem tud lefogyni, nincs műtét sem, vagyis bekerül egy ördögi körbe. Ezért gondolom azt, hogy óriási hiba elítélni ezeket az embereket azért, mert ez történt a testükkel. Sokszor egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy változtassanak az életmódjukon. Nem véletlen, hogy Charlie-nak pont Liz, az ápolónője a legjobb barátja, hiszen a nő nem ítéli el őt azért, ahogyan kinéz. Olyannak fogadja el, amilyen. Liz elhozza Charlie-nak a benzinkútról a vödrös csirkeszárnyakat, és a másik irányba néz. Tudja, hogy úgysem tehet mást.
Brendan Fraser a Hotel Excelsior előtt, a Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images)
Mesélnél arról, milyen folyamaton estél át, hogy átalakulhass Charlie-vá?
Brendan Fraser: Adrien Morot építette körém a karakterem, Charlie testét. Először kijött hozzám a film producere, és egy spéci scanner segítségével beszkennelte a testem a házam előtti parkolóban. A következő lépés az volt, hogy Montrealban találtak egy férfit, akinek a teste alapján készült egy 3D-s számítógépes modell, amit aztán kinyomtattak 3D-s nyomtatóval. Ezután következett egy tradicionálisabb öntőformás módszer különféle szilikonok segítségével, és ezzel a testem nagyjából kész volt, csak a fejem volt hátra. Először számítógépes modellek készültek, aztán gyakran jártam be Darren irodájába, ahol különféle kellemetlenül hideg maszkokat próbáltunk ki a maszkmester segítségével hosszú órákon át, amiket nagyon rossz volt viselni. De legalább volt időm hozzászokni a gondolathoz, hogy majd a forgatáson is ez vár rám, csak sokkal hosszabb ideig. (nevet) Nagyon nagy gonddal alakították ki Charlie testét, fontos szempont volt, hogy érzékelhetően hasson rá a gravitáció, és annyira élethű legyen, amennyire csak lehetséges, amihez sok különféle anyagot használtak. Volt ott minden a szárított babtól kezdve a pelleten át egészen az olyan anyagokig, amiket az állatok kitöméséhez használnak. Egészen nehéz anyagokat is használtak, főleg a karok és a lábak környékén, mert feltűnő lett volna, ha túl könnyen mozgatom a végtagjaimat.
Charlie mozgása nagyon limitált, és látszódnia kellett, hogy a legkisebb mozgás is nagy erőfeszítést kíván tőle. Törekedtünk rá, hogy ne egy extrém módon elhízott ember paródiáját alkossuk meg, hanem a lehető legjobban közelítsünk a valósághoz.
Charlie teste tehát teljes mértékben analóg módon készült, ugyanakkor fenntartottuk magunknak a lehetőségét, hogy utólag számítógépes animáció segítségével javítsunk rajta. Ha felvétel közben valahol megsérült Charlie bőre és kilátszott alóla az ott lévő anyag, egy jó jelenetet nem dobtunk ki emiatt, hanem az utómunka során kijavították. Nagyon sérülékeny volt ez a test, könnyen jöttek elő hibák, de CGI segítségével szerencsére minden orvosolhatónak bizonyult. De itt csak egészen apró javításokra gondolj, amit a filmvásznon látsz, az majdnem száz százalékban igazi. A javításokra azért volt szükség, mert nem hagyhattuk, hogy egy ilyen hiba elterelje a néző figyelmet, és kiragadja őt a film valóságából.
Brendan Fraser, Darren Aronofsky, Hong Chau, Sadie Sink és Samuel D. Hunter A bálna bemutatóján, a 79. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Elisabetta A. Villa/Getty Images)
Találkoztál olyan emberekkel, akik egy ehhez hasonló óriási testben élnek?
Brendan Fraser: Mivel a pandémia közepén zajlott a forgatás, kizárólag Zoom-beszélgetések jöhettek szóba, hiszen mindannyian az otthonaikban voltunk. Összesen nagyjából nyolc-tíz emberrel beszélgettem, akik megosztották velem a történetüket, meséltek nekem arról, milyen megpróbáltatásokat kell nap mint nap átélniük, milyen frusztrációk határozzák meg az életüket, mennyire sebezhetők a mindennapokban.
A legfontosabb számukra az volt, hogy ez a film nem neveti ki őket, ugyanis lassan kezdtek beletörődni, hogy a filmesek kizárólag poénforrásként tekintenek az elhízásukra. Tudták, hogy mi tisztelettel és méltósággal mutatjuk be az állapotukat.
Ők is ugyanolyan emberek, mint bárki más, ezért örültek, hogy egy olyan film készül, aminek ez az üzenete.
Darren Aronofsky már régóta tervezte ezt a filmet, és azért tartott neki ilyen sokáig a dolog, mert nem találta hozzá a főszereplőt. Mit gondolsz, mit látott meg benned, amiért épp te kellettél neki?
Brendan Fraser: Ez a film egyértelműen Darrené, és biztos vagyok benne, hogyha nem engem választ, akkor talált volna valaki mást. Én csak a szerencsés fickó voltam, aki jó helyen volt jó időben, és jó partnert kapott maga mellé. Sadie-vel volt egy közös felolvasásunk, ami nagyon-nagyon jól ment. Biztos vagyok abban, hogyha az nem sikerül annyira jól, akkor Darren nem velünk csinálja meg a filmet. Akkor és ott látott valamit, amiből úgy gondolta, ez működhet.
A filmet nézve úgy éreztem, nagyon mélyen kapcsolódsz Charlie karakteréhez. Találtál benne hasonlóságokat magaddal?
Brendan Fraser: Át tudom érezni, milyen az, amikor gúnyolnak, ahogy azt is, hogy a kigúnyolás milyen lelki sebeket képes okozni. Nekem is van szemem, láttam, hogy az életem egy pontján miket írtak össze rólam az újságokban és a közösségi médiában, és mivel vannak érzéseim, ezeket nem tudtam csak úgy lerázni magamról. Fájt, amikor kigúnyoltak. A közösségi médiában sokan bele sem gondolnak, hogy amikor leírnak valamit, a másik oldalon valódi emberek olvassák valódi érzésekkel, és a szavak bizony tudnak fájdalmat okozni. A 8-10 elhízott ember, akikkel a felkészülésem során beszélgettem, ugyan hasonló testben élt, mégis egészen különböző volt a sorsuk és az életük, viszont találtam egy közös pontot bennük: fiatal korukban nagyon csúnyán bántották őket a testük miatt, többnyire férfiak, a leggyakrabban a saját édesapjuk. Ez aztán egy életen át nyomot hagyott bennük.
Sadie, az általad alakított Ellie talán a legdühösebb tinédzser, akit valaha filmvásznon láttunk. Honnan jött ez a düh? Hogyan hoztad ki magadból?
Sadie Sink: Ellie nagyon mérges, de a mérge leginkább a fájdalmából és a mély szomorúságából ered. Nem az volt a lényeg, hogy minden egyes jelenetemben felszívjam magam és dühös legyek, inkább a mögöttes okokat próbáltam megérteni. Ellie szeretné végre átvenni az irányítást az élete felett, ez a legfőbb motivációja. Ő akar irányítani, de jelenleg az egyetlen módszere ehhez az, ha a dühével és a modorával megfélemlíti az embereket. Ez a lány valójában egy útját vesztett, összezavarodott kamasz, aki egyrészt a zavarát a dühével leplezi, másrészt ezt a dühöt próbálja arra használni, hogy odafigyeljenek rá, és végre úgy történjenek a dolgok, ahogyan ő szeretné. Miután ezt megértettem, már nem volt olyan nehéz ezt a lelkiállapotot kihozni magamból.
Brendan Fraser: Ha annyira könnyű lenne, bárki meg tudná csinálni.
Sadie Sink a 79. Velencei Filmfesztiválon (Fotó: Marilla Sicilia/Archivio Marilla Sicilia/Mondadori Portfolio via Getty Images)
Említettétek, hogy rengeteget próbáltatok. Elmesélitek, hogy a próbák hogyan hatottak a játékotokra?
Sadie Sink: Különféle változatokat próbáltunk ki, játszadoztunk a lehetőségekkel és mindig feljegyeztük, mi működik a legjobban. A közös jeleneteinkben például arra is rá kellett jönnünk, merre mászkáljon a lakásban Ellie, ugyanis az a mániája, hogy olyan helyeket találjon magának, ahová Charlie csak nagy erőfeszítés árán tud odanézni. Kínozza Charlie-t, hogy erőlködnie kelljen azért, ha látni akarja a lányát és azt, hogy épp mit csinál. Ez is a manipulációja része.
Brendan Fraser: Sadie olyan képességekkel rendelkezik, amiket nem láttam más fiatal színészeknél abban az időben, amikor a szakmába kerültem.
Brendan, volt egy korszaka az életednek, amikor egyike voltál Hollywood legnagyobb sztárjainak, aztán egy idő után kevesebbet hallottunk felőled. Most ismét a reflektorfényben állsz. Milyen érzés?
Brendan Fraser: Sosem tűntem el igazán. Olyan könnyen nem szabadultok meg tőlem. (mosolyog) Nem tudom, mi vár rám, de az biztos, hogy nagy mosollyal az arcomon állok elébe. Olyan vagyok, mint Herman Melville 1851-ben. Most jött el az én bálnám ideje.
A bálna február 9-től látható a magyar mozik műsorán.
