Édesanyja öngyilkosságáról vallott Yvonne Dederick – azóta is keresi a válaszokat az üzletasszony

V.B.T. | 2023. Február 10.

Yvonne Dederick évekig titkolta, hogy miként veszítette el az édesanyját. Nemcsak a nyilvánosság, de a gyermekei előtt is. Kellett neki idő ahhoz, hogy felfogja, miért történt ez, miért döntött úgy az anyja, hogy ezt az utat választja – erről vallott most az Instagram-oldalán.

„Anyukám pont 8 éve exitált ebből a világból, aminek hatására életem radikálisan megváltozott. Sok éve küszködő depressziója hatására hozott egy döntést, ami kihatott mindenki életére aki őt szerette. Miért érzi egy korához képest egészséges, szépséges és szakmailag elismert ember három unokával, biztosított anyagi körülmények között, hogy az élet szenvedés?” – kezdte posztját a korábbi luxusfeleség.

Yvonne Dederick (Fotó: Olajos Piroska)

Anyukám veszteségnek élte meg azt a folyamatot, ami alapvetően természetes, nem tudta elengedi a múltat és a jelen lehetőségeit megtalálni. Ehhez nem kell táncosnak vagy celebnek lenni, hogy ezt valaki megélje. Ezt megéli sok más ember is, aki vagy vezetőként vagy egy korábban jól menő vállalkozás után azt látja, hogy már nem mennek jól a dolgok. Ezt megéli manapság szinte mindenki hiszen nehéz gazdasági világban működünk. Mégis hogy találjuk meg a belső erőt magunkban?” – folytatódik a bejegyzés. Yvonne Dederick végül kiírta magából a fájdalmat és elindult a pszichológia felé, hogy megértse, mi zajlott le az anyukájában.

„Mamikám drága, nagyon elhagytál akkor engem néhány éve, és azóta próbálok visszatalálni valahova, ahol megtalálom a választ rád, de egyben magamra is! Nyugodjon lelked békében annak tudatában, hogy életednek volt értelme, értéke és tanulsága” – zárta szavait az üzletasszony.

Van segítség!

Ha te vagy valaki a környezetedben krízishelyzetben van, hívd mobilról is a 116-123 ingyenes lelkielsősegély-számot!

Exit mobile version