nlc.hu
Sztárok
Tavasszal avathatják fel Velemben a Törőcsik Mari utcát

Tavasszal avathatják fel a Törőcsik Mari utcát Velemben

A színésznőről nevezik el a velemi utcát, és tavasszal avatják fel.

Április 16. Törőcsik Marika emléknap, ekkor lesz két éve, hogy elhunyt a Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő.

Törőcsik Mari

Törõcsik Mar  a Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában (Fotó: MTVA / Zih Zsolt)

Törőcsik Mari még a ’70-es években vásárolt házat Velemben, ami valóságos zarándokhellyé vált a halála óta.

Tavaly novemberben a velemi képviselő-testület megszavazta, hogy a színésznőről nevezzék el a falu egyik új építésű házakból álló, még névtelen utcáját, amit idén tavasszal, halálának második évfordulóján szeretnének felavatni.

Bakos László polgármestere azt mondta a Nyugat.hu-nak, hogy nyolcvan százalékra ki meri jelenteni, hogy sikerülni fog. Tehát még nem teljesen száz százalék, hogy ezen a napon avatják fel a Törőcsik Mari utcát Velemben, de nagyon úgy tűnik, sikerülni fog.

Emlékház is épül a színésznő tiszteletére Törőcsik Mari Emlékház és Kulturális központ néven, a színésznő szülőfalujában, Pélyen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top