nlc.hu
Sztárok

Zámbó Jimmy és Kiszel Tünde fotója

Réges-régi fotót találtunk Zámbó Jimmyről és Kiszel Tündéről

Zámbó Jimmyről és kollégáiról sok-sok közös fotó készült. Az egyik ilyen felvétel az, amin Kiszel Tündével pózolt. Előre szólunk, imádni fogod!

Kiszel Tünde a Budapest TV-ben készített interjút Zámbó Jimmyvel. A naptárdíva a Király halála után is sokat tett azért, hogy emlékét megőrizze, és eltökélt szándéka volt az is, hogy énekes barátja becsületét megvédje.

Ezt azért érezte szükségesnek, mert Lagzi Lajcsi (akiről szintén mutatunk a galériában egy csaknem 25 éves fotót!) nem túl hízelgően nyilatkozott Jimmyről, Kiszel Tünde szerint pedig ezzel elárulta elhunyt barátjukat. Hogy ellensúlyozza azt, amit a komoly egészségügyi gondokkal küzdő Lajcsi állított Jimmyről, létrehozta a Védjük meg Zámbó Jimmy emlékét Facebook-oldalt, amire utoljára 2012. október 11-én került fel új bejegyzés.

Zámbó Jimmy piros zakóban

„Én tudom, hogy Jimmy nem olyan ember volt, amilyennek Lajcsi beállította. Többször is találkoztam vele, készítettünk interjút is, és egy nagyon kedves embert ismertem meg a személyében. Nem igaz, hogy lenézte a rajongóit és nem állt velük szóba. Tudom, hogy bármikor fel lehetett hívni, mindig segítőkész, megértő ember volt” – nyilatkozta akkor a 24.hu-nak Tünde, mély együttérzését kifejezve Jimmy gyerekeivel szemben. Mint mondta, őszintén reméli, hogy az általa létrehozott Facebook-oldal vigasztalást hozhat nekik, látva, mennyien állnak ki mellettük. 

Galériánkban nem akármilyen képeket nézhetsz meg Jimmyről és ismert barátairól!

Kiszel Tünde és Zámbó Jimmy
Megnézem
Összes kép (6)

Fotók: fotocentral.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top