Szorcsik Vikit legutóbbi a Sztárok a reptéren című műsorban láthattuk, de előtte hetekig szerepelt a Farm VIP-ben, ahol több vita is fűződik a nevéhez. Azóta volt más hasonló jellegű felkérése is, hamarosan pedig egy új szerepben mutathatja meg magát: mint kiderült, ő lesz a – Dubaj után Magyarországon is megrendezendő – Miss Influencer verseny háziasszonya.
„Alig vártuk már, hogy hivatalosan is bejelenthessük Nektek, hogy a Miss Influencer Mega Show-jának háziasszonya Szorcsik Viktória lesz” – írták a bejelentő poszthoz a szervezők.
A rendezvény műsorvezetője arról is beszélt, hogy milyen kikötésekkel indulhatnak a versenyzők: 18 éven felüli, minimum 10 ezer követővel rendelkező, magyar állampolgárok jelentkezését várják. A győztes egy dubaji álomúttal és 5 millió forinttal lesz gazdagabb.