nlc.hu
Sztárok

Visszavonul Aranyosi Péter humorista

Visszavonul Aranyosi Péter humorista

Januártól már csökkentett üzemmódban lép fel a stand-up humorista, aki a családjával, barátaival szeretné tölteni az idejét.

Aranyosi Péter stand-up humorista átértékelte az életét, és úgy döntött, 50 évesen már nem a fellépésekkel akarja tölteni az életét. Az Aranyosi 50 című előadása végén elmondja, hogy a fellépésszámot a harmadára fogja csökkenteni, és a közeljövőben nem láthatnak majd tőle új önálló estet. A humorista a Blikknek adott interjúban mesélt a részletekről.

Így van, visszavonulok. Januártól már csökkentett üzemmódban vagyok. Havonta néhány fellépésem azért lesz, de keresni kell. Van közös estem például Dombóvári Pistivel és Csernus Imrével is. Visszavonulás lesz teljes erőből. A családommal, barátaimmal szeretném tölteni az időmet

– mondta a viccet félretéve a lapnak Aranyosi Péter, akinek két kamasz fia van.

Aranyosi Péter humorista, miután átvette a Karinthy-gyûrût a Magyar Rádió Márványtermében 2017. július 27-én

Aranyosi Péter humorista, miután átvette a Karinthy-gyűrűt a Magyar Rádió Márványtermében 2017. július 27-én (Fotó:MTI/Bruzák Noémi)

A humorista a döntését azzal indokolta, hogy amikor megfertőződött a koronavírussal, és a kórházban fuldoklott a Covid-osztályon, majdnem meghalt, ezért sok mindent átgondolt.

„Voltak kisebb-nagyobb fogadalmaim, ezeknek egy részét nem igazán tudom megmagyarázni, miért fogadtam meg. Ilyen például, hogy az anyósomat elviszem Nápolyba. Ezeket a fogadalmakat be is tartom, ha már a Jóisten visszahozott.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top