nlc.hu
Sztárok
Reviczky Gábor a rákról

Reviczky Gábor: „A rákkal folytatott küzdelmem még korántsem ért véget”

Megtalálta a természetes csodaszert.

Reviczky Gábor márciusban tudatta a nyilvánossággal, hogy a prosztatarák egy agresszív fajtája támadta meg. Ám szerencsére úgy tűnik, sikerült időben elvégezni a műtétet, az operációt követő CT- és MRI-vizsgálatok szerint nincs áttét a szervezetében

Reviczky Gábor

Reviczky Gábor (Fotó: Nagy Zoltán)

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész most a célzott sugárkezelésre vár. „Igaz, a rákkal folytatott küzdelmem még korántsem ért véget, de a különböző vizsgálatokon és műtéten már sikeresen túl vagyok – mondta a Best magazinnak Reviczky, majd hozzátette, bár áttéte nincs, a prosztata külső burkát egy helyen már megbontotta a ráksejt, aminek terjedését mielőbb meg kell állítani, ezért utókezelések várnak rá, a kemoterápiától azonban elzárkózik. – Míg a célzott sugárkezeléssel csak a rákos sejteket pusztítják el, addig a kemoterápiával az ép sejteket is megsemmisítik, amit nem szeretnék.

A színész kifejtette, a hagyományos orvoslások mellett hisz az alternatív gyógymódokban, a feleségének köszönhetően pedig több különböző otthoni kezelést is kipróbált már. 

„Rendszeresen használok tiszta kannabisz olajat, ami egy fantasztikus, természetes csodaszer. Persze ebből is meg kell találni a jó minőségűt, én viszont kinyomoztam a tutit, amiben benne van minden, amire szükségem van.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top