nlc.hu
Sztárok
Koltai Róbert az agyműtétjéről

Agyműtéten esett át Koltai Róbert: „Főleg a mozgásom volt lebénítva, fájt minden lépés”

Az orvosok eleinte Parkinson-kórra és jóindulatú daganatra gyanakodtak, de kiderült, hogy egészen másról van szó.

Pár hónappal ezelőtt agyműtéten esett át Koltai Róbert. Az operáció során egy úgynevezett söntöt helyeztek el a színész fejében, hogy segítse az agyvíz megfelelő áramlását. Azért is volt szükség erre a beavatkozásra, mert alig tudott járni, illetve nagy szünetekkel beszélt. A komoly műtét után ma már újra a régi.

Koltai Róbert

Koltai Róbert a Madách Imre születésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban 2020. január 21-én – Fotó: MTI/Komka Péter 

Főleg a mozgásom volt lebénítva, fájt minden lépés. (…) Amíg baj volt és nyomta az agyvíz a fejemet, azt az idegcsoportot, a szobából kimenni is fájt” – vallotta be a DTK: Elviszlek magammal című műsorban. Koltai elmondása szerint a műtét utáni napon már gyorsan tudott menni, 2 héttel az operáció után pedig már önálló estje volt Zürichben.

A Blikk megkeresésére a 79 éves színész elárulta, hogy már jól van, immár teljesen meggyógyult.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top