nlc.hu
Sztárok
Tourette-szindrómás sztárok

5 sztár, aki Tourette-szindrómával él és nem fél róla beszélni

A következő hírességekről valószínűleg nem is tudtad, hogy olyan idegrendszeri betegségben szenvednek, mint amilyen a Tourette-szindróma.

Bármennyire is előrehaladott az orvostudomány, mégis vannak még olyan betegségek, amiket nem igazán értenek a kutatók sem. Ilyen például a Tourette-szindróma. Az általában már gyerekkorban diagnosztizált idegrendszeri betegség jellemzője, hogy a kórban szenvedő személy tikkel, azaz: önkéntelen mozgásokat vagy hangadásokat tesz. Ezek a tikkek lehetnek hirtelen pislogások, a fej megrándítása, ugrálás, morgás, fütyülés, állathangok kiadása, csettintés a nyelvvel, vagy néhány (10-ből 1) esetben káromkodás.

Miután a Tourette-szindróma nem igazán ismert – pedig csak az Egyesült Királyságban legalább 300 ezer embert érint –, és a külső szemlélőnek csak furcsa viselkedésnek tűnik, ezért nagyon fontos, hogy mint minden hasonlóan stigmatizált betegség esetében, leromboljuk a körülötte lévő tévhiteket. Ebben segíthet például az is, ha egy-egy Tourette-szindrómával élő híresség előlép és nyíltan beszélt a betegségéről. A következő sztárok – akiken valószínűleg még észre sem vetted, hogy tikkelnek – éppen ezt csinálják: arra használják a platformjukat, hogy normalizálják a Tourette-szindrómát.

Lewis Capaldi

Így például Lewis Capaldi is, akiről épp április 6-án került ki a Netflixre egy dokumentumfilm Lewis Capaldi: Így érzem magam címmel. A skót énekes szedett-vedett tinédzserből lett világsztár – ezt meséli el a róla készült film is –, akit egy kicsit sem tart vissza a Tourette-diagnózisa, amiről őszintén beszélt a rajongóinak is, akik ezt kifejezetten inspirálónak tartják. Olyannyira, hogy amikor Frankfurtban egy koncert közben erősödtek fel a tünetei, a közönség azonnal a segítségére sietett és vele együtt fejezték be a Someone You Loved című számát.

Lewis Capaldi

Fotó: Mike Marsland/WireImage

Billie Eilish

Egy másik szupersztár, aki a Tourette-szindrómája ellenére is folyamatosan koncertezik, a csillaga pedig egyre magasabbra tör: Billie Eilish. Az énekesnő David Letterman A következő vendégemet nem kell bemutatni című műsorában beszélt részletesebben a betegségéről. Ebben elmondta, hogy 11 évesen diagnosztizálták, és hogy a szindrómát az emberek gyakran félreértik. Éppen ezért nem véletlenül szólal fel a Tourette-ről, bár időközben az is kiderült számára, hogy ezzel nemcsak másokon, de önmagán is segített: rájött, hogy nincs egyedül ezzel a betegséggel.

Billie Eilish

Fotó: Gregg DeGuire/FilmMagic

Seth Rogen

2021-ben Seth Rogen Twitteren osztotta meg, hogy nagyon enyhe Tourette-szindrómával diagnosztizálták, mely izomrángásban nyilvánul meg. A színész azonban nem az első tagja a családjának, aki együtt él a betegséggel, így a bejelentése után direkt szánt időt arra, hogy edukálja picit a Twitter népét. És közben leromboljon pár mítoszt a kórral kapcsolatban, többek között azt, hogy a szindróma minden esetben „kontrollálhatatlan káromkodást” idéz elő.

Seth Rogen

Fotó: Steve Granitz/FilmMagic

Tim Howard

A Manchester United egykori kapusa először 9 és 10 éves kora között tapasztalt Tourette-szindrómára jellemző tüneteket – ezt pedig az UTD Podcast egy adásában mesélte el. A diagnózisa ellenére Tim Howard megtalálta azt a szférát, ahol önmaga lehet és a legjobb életét élheti: a sportokban, azon belül is a focipályán.

Tim Howard

Fotó: Shaun Clark/Getty Images

Lele Pons

Az 52 millió Instagram követővel rendelkező influenszer, Lele Pons egy teljes Youtube-sorozatot szentelt annak, hogy a rajongói betekinthessenek az életének azon részébe, amit addig nem osztott meg az interneten. A Lele Pons titkos élete című szériában a lány elárulta, hogy egész életében Tourette-szindrómás volt. A videóból kiderül, hogy 9 évesen állapították meg nála a betegséget, miután képtelen volt abbahagyni a kocsiajtó kilincsének piszkálását. Az influenszer követői ezek után csak még inkább rajongtak érte, hiszen Pons ezzel egy egészen sebezhető oldalát mutatta meg.

Lele Pons

Fotó: Daniele Venturelli/Getty Images

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top