nlc.hu
Sztárok
Kulcsár Edina a várandósságról vallott

Kulcsár Edina: „Sosem voltam olyan kiegyensúlyozott, mint most”

Már csak néhány hónap van hátra a kis Amara születéséig.
Kulcsár Edina

Kulcsár Edina még sosem volt ilyen kiegyensúlyozott, de azért neki is vannak rosszabb pillanatai – derül ki abból az interjúból, amit a Blikk készített a néhai szépségkirálynővel.

A lap az idei a Magyarország Szépe verseny első válogatóján kapta el a hírességet, aki a zsűri tagjaként vett részt az eseményen.

„Soha nem voltam ilyen kiegyensúlyozott, mint az utóbbi egy évben, amit a férjemnek köszönhetek, aki mindenben segít és támogat. Azt viszont nem tagadom, hogy talán ez a várandósságom a legmegterhelőbb fizikailag, főleg, hogy közben két kisgyerekről is gondoskodom. Bár az esetek nagy részében jól érzem magam, nekem is vannak mélypontjaim, rosszabb pillanataim, de ezeket inkább magamnak köszönhetem, mert sokszor túlgondolom a dolgokat. Ilyenkor viszont a kedvesem és a családom mindig feldobnak” – mesélte.

Kulcsár Edina és G.w.M egyébként nemrég árulták el a születendő gyermekük nevét: az egykori szépségkirálynő a közösségi oldalán tette közzé a különleges babanevet, sőt meg is indokolta a nem mindennapi névválasztást.

„A kislányunk az Amara nevet fogja viselni. Arra törekedtünk, hogy ne mindennapi nevet adjunk neki, mert hisszük, hogy ő sem lesz mindennapi! Ezenkívül fontos szerepet játszott a név választásban az is, hogy a számmisztikai elemzése alapján, melyik szám tartozik Amara nevéhez. Mik lesznek rá jellemzőek. Az ő neve is a 7-es számot képviseli, amit az apukája neve is. Márkra egy az egyben igaz a leírás, és nagyon örülnék ha a kislányunk is olyan lenne mint ő!” – írta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top