Nem nyugszanak a kedélyek a Svájcból érkezett, Magyarországon kilőtt farkas ügyében. Az eset a Reggeliben is téma volt, ahol a Belmondo zenekar énekese, Czutor Zoltán a többiektől eltérő álláspontot képviselt. Bár „igazi sumák kis genyónak” tartja azt, aki kilőtte a jeladós állatot, szeretné, ha az igazságszolgáltatás bánna el vele, nem pedig a népítélet.
”Ennél még jobban remélem azt, hogy nem a népítélet és a lincshangulat fog majd elbánni vele. Nagyon remélem, hogy az egyébként is repedező jogállamon nem akarunk még több rést ütni és sebet ejteni”– osztotta meg gondolatait a zenész, majd arról beszélt, hogy a társadalomban szerinte a csecsemőgyilkosságok nem keltenek ekkora felháborodást.
”Mikor szerencsétlen farkast kilőtték, akkor ezrek, tízezrek akarták levágni a vadász kezét, hogy kínhalállal haljon meg, látni akarták a családja pusztulását, meg hogy őt és a gyerekeit is fejbe lőjék. Ilyenkor mindig előkerülnek azok az állatvédő hangok – amik a valóságtól teljesen elrugaszkodva, 21. századi first world problemekhez és ideológiákhoz kapcsolódnak, tehát a természethez, a valósághoz meg az emberi civilizációhoz semmi közük –, hogy az ember meg az állat egyenrangú, egyenjogú. Ezek teljes hülyeségek! Ezt biológusként is mondom, de elég csak józanul végiggondolni, hogy ilyen nincs. Persze, nagyon szeretjük a természetet meg az állatokat, és minden élőlénynek joga van ott és úgy élni, amire a Jóisten megteremtette, de nem tehetünk egyenlőségjelet az ember és az állat közé, mert azzal a civilizációnk alapjait veszélyeztetjük, számoljuk fel és szüntetjük meg” – tette hozzá Czutor, aki korábban a béranyaságról is kifejtette a véleményét.