nlc.hu
Sztárok
Szabó Erika gyereket vár

Szabó Erika gyereket vár

Közösségi oldalán jelentette be a jó hírt a színésznő.

2020 nyarán házasodott össze a párjával Szabó Erika, aki már akkor felvetette, hogy szeretnének mielőbb családot alapítani. „A dolgok, amikre vágyunk, mindig megfelelő időben érkeznek meg az életünkbe. A baba dönti el, hogy mikor szeretne a családunkba születni, mi pedig várjuk nagy szeretettel” – mondta akkor a színésznő, aki most a közösségi oldalán jelentette be, hogy babát vár. A posztot ITT tudod megnézni.

Szabó Erika

Fotó: Fülöp Dániel

Szabó Erika mindössze annyit írt a képhez, hogy már nagyon várták a kicsit és most nincs náluk boldogabb. „Jó érzés kimondani a páromra, hogy a férjem. (…) A férjem nagyon okos, jóképű, vonzó férfi , akire büszke vagyok, és akivel csodálatos együtt létezni. (…) Úgy érzem, neki is fontos, hogy szellemileg társának tartson, és nőként vonzónak érezzen. A szerelem mellett mély szeretet és tisztelet van bennünk egymás iránt. (…) Egy a cél: mindketten szeretnénk családot alapítani” – nyilatkozta korábban a férjével kapcsolatban a színésznő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top