Risztov Éva olimpiai bajnok úszó gyerekkora óta a medencében „éli az életét”. Az edzésekre, versenyekre mindig elkísérte az édesanyja, Ágnes, aki annak idején nagyon örült neki, amikor Risztov abbahagyta az úszást, ám az újrakezdést is teljes mellszélességgel támogatta. A sportoló szerint bár sorszerű, hogy ilyen pályafutás van a háta mögött, a sikereket az édesanyjának is köszöneti, sőt, az asszony nélkül sosem tudta volna megvalósítani az álmait.
„Én azt mondtam, amikor olimpiai bajnok lettem, hogy ez benne volt a sorsomban. Biztos, hogy benne volt. Azt kell mondanom, hogy én vagyok szerintem az az ember, aki a legtöbb alázattal, gáncsolással, kudarccal és negatívummal is el tudtam ezt érni. Sokaknak látom, hogy könnyebb. De nekem ez járt, így járt. Az előadásaim során sokszor megkérdezik, hogy ugyanígy csinálnám-e? Az életem felét biztos végigsírtam a fájdalomtól, a fizikai fájdalomtól, de azért azt vallom, hogy persze, dolgozni kellett és mindent meg kellett csinálni, valamiért akkor, ott és úgy. Hány olimpiai bajnokunk van, de én arra vagyok a legbüszkébb, hogy annál az olimpiai címnél az anyukám ott állt. Az az ember, aki 27 évig reménykedett, hogy a gyermeke álma valóra válik. A történetünk egy olyan kereket alkotott, amit Hollywoodban sem írtak volna meg jobban. Azt gondolom, hogy ez bele volt írva a sorsomba így, ilyen úton, ilyen áron. Nagyon hálás vagyok, hogy így kaptam meg” – mesélte többek között Risztov Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának legújabb adásában.