nlc.hu
Sztárok
Hal a tortán: szőrszál miatt borult ki Csoki

Hal a tortán: Csoki teljesen kiborult Molnár Anikónál

Undor fogta el abban a pillanatban.

A Hal a tortán e heti fordulójában Molnár Anikó, Judy, Kiss Kató (léleklátó, halottlátó), Vajtó Lajos és Chris Tanoh, azaz Csoki mutatják meg, mire képesek a konyhában. A keddi adásban Molnár Anikó látta vendégül a többieket. Még csak az előételnél tartottak, amikor a Párharcban is bizonyító Csoki teljesen kiborult azon, hogy majdnem lenyelt egy szőrszálat a borával együtt. Meg volt arról győződve, hogy az egykori Nagy Ő állatseregének egyik tagjától származhat a borospoharába került szőr. Molnár Anikó igencsak felháborodott ezen a feltételezésen.

csoki

Panaszkodott a higiéniára Csoki – Forrás: Hal a tortán – videó

„Itt van egy szőrszál! Fúj!” – csattant fel Csoki és hisztizni kezdett, mire a vendéglátója felajánlotta, hogy hoz neki egy másik poharat.

„Ezek tiszta poharak voltak. Az, hogy mi került bele, azt most honnan tudjam. Lehet, hogy az ő ruhájáról. Lehet, hogy a levegőből. A kutyák nem voltak fent az asztalon. A macskák nem másztak az asztalon. A terítő frissen mosva, vasalva volt. Fogalmam sincs, hogy mi volt az” – értetlenkedett a házigazda utólag a riportszobában.

Csoki a kamerák előtt bevallotta, hogy azért borult ki ennyire, mert erre nagyon háklis. „Nem szeretem, hogy ha az asztalon szőr van…, hogy ha az ágyamban szőrszálak. És amikor megláttam, hogy az italomban van, ott picit elundorodtam” – magyarázta a viselkedését utólag a riportszobában.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top