A showman egyik ismerőse ajánlott is neki egy gazdát, aki – elmondása alapján – eladná a hírességnek imádott állatát. Gáspár Győző el is látogatott a farmra, ahol azonban kiderült, a zebrát más már megvette. A barátai egy csínytevést készítették elő, amivel feldobhatják a hangulatát: némi állatbarát festékkel és hintőporral zebracsíkosra festettek egy szamarat.
„Nagyon fel voltam csigázva, alig vártam, hogy lássam a zebrát és az állatkertnek adjam. Évtizedek óta ez a kedvenc állatom, úgy volt, hogy kedden kell jönni érte, de nekem csütörtököt mondtak az ismerősök. Közben más addig megvette és elvitte a zebrát. Nem hiszem el, hogy ilyen történik!” – mondta felháborodottan Győző, aki teljesen kikelt magából, amikor előálltak a furcsa állattal.
„Teljesen elment az eszük, öt percre hagytam őket magukra és ezt csinálják! Komolyan mondom eszem megáll, szégyen, amit csináltak, nagyon felbosszantottak!” – fakadt ki a showman.