Újra Budapesten állt színpadra Eszenyi Enikő, állva tapsolt a közönség

nlc | 2023. Május 09.
A társulatból sokan elérzékenyültek a premier után.

Szombaton vastapssal zárult a Csodálatos vagy, Júlia! című darab bemutatója a Játékszínben. Évek óta ez volt az első alkalom, hogy Eszenyi Enikő egy fővárosi színházban lépett fel, a botránya után ugyanis vidékre költözött, és kisebb társulatokkal dolgozott együtt. 

Telt ház volt, a végén ováció fogadta a játékunkat, állva tapsolt a közönség. Azt hiszem, ez mindent elmond. Nem tagadom, meghatódtam, hiszen ezért dolgoztunk ilyen keményen, és láttam, hogy sokunkkal együtt Enikő is elérzékenyült. Óriási öröm mindannyiunk számára, hogy létrehozhattuk ezt az előadást” – nyilatkozta a Blikknek Baronits Gábor, aki Eszenyi Enikő és Hirtling István fiát alakítja a darabban.

Fotó: Sajtóklub/RTL

Mint arról mi is írtunk, a darab premierje február 25-én lett volna, de Eszenyi Enikőnek néhány nappal a bemutató előtt eltört a csuklója, amit meg is kellett műteni, március közepén pedig Pásztor Erzsi visszaadta a szerepét. 

„Enikő sérülése okán volt egy két hónapos leállás. Az előtte lévő próbafolyamatot átlagosnak lehet nevezni, de tény, hogy az elmúlt két hétben feszített volt a tempó. Sokszor reggel tíztől este tízig bent voltunk a színházban. Hogy mennyire fárad el az ember egy-egy ilyen nap után? Hazatalálni is nehéz, de az eredményt látva megérte” – mesélt az elmúlt időszakról Baronits Gábor.

Exit mobile version