nlc.hu
Sztárok
Galambos Lajos utolsó interjúja

Lagzi Lajcsi a TV2 újonnan debütáló műsorvezetőjének, Gáspár Evelinnek adta utolsó interjúját

Ekkor állt utoljára kamerák elé.

Régóta tudott, hogy Gáspár Evelin tévés karrierre tör. Nem úgy, mint édesapja, ugyanis a TV2 Akadémia hallgatójaként kitanulja a szakmát és célja, hogy műsorvezető legyen. Már kapott is egy lehetőséget, ugyanis a Zenebutik adását vezette, méghozzá egy különleges vendéggel. 

Galambos Lajos

Galambos Lajos (Zenebutik)

Galambos Lajos két hete vonult börtönbe, ám a bevonulása előtti utolsó interjú, amit Evelinnek adott, csak nemrég látott napvilágot. 

„Nagyon jól vagyok, köszönöm szépen! – kezdte Lajcsi arra a kérdésre, hogy van mostanában. – Sok mindent írnak, sok mindent hallok én is magamról érdeklődve, de köszönöm szépen, jól vagyok.”

Ezt követően a tavaly 25 éves Dáridóról beszélgettek, amelyben a trombitás azt is megemlítette, melyik a kedvenc nótája a mai napig. Ez nem más, mint Aki vidám, tovább él című dal, amelyet Lajcsi elmondása alapján saját magának írt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top