nlc.hu
Sztárok
Harsányi Levente szerelmi élete

„Hiába nem írtam vissza, ő akkor is folytatta” – Harsányi Levente küzdött új párjáért

A szerelmesek egy közös ismerősön keresztül ismerkedett meg.

Ahogy korábban megírtuk, hosszú szingliség után újra rátalált a boldogság Harsányi Leventére. A kétgyermekes, 53 éves tévés szívét egy 20 évvel fiatalabb hölgy, Obersovszky Lara rabolta el 3 hónappal ezelőtt. A páros szerepelt a pénteki Mokka adásában, ahol Obersovszkyt arról is kérdezték, mi volt a véleménye Harsányi Leventéről a megismerkedésük előtt.

„Nem nyilvánítok véleményt az alapján, amit hallok. Nyilván az ember sok mindent hall, a Leventéről is utólag sok mindent hallottam, amikor ismerkedő fázisban voltunk. Pozitívat is hallottam, volt egy-két negatív, ami nem is feltétlenül negatív, csak lehet, nem annyira passzol hozzám. De elég hamar bebizonyosodott, hogy tökéletes hozzám. Az elején elhúzódott a találkozó, két hétig csak írogattunk egymásnak, ő el is utazott, de folyamatosan kontaktban voltunk. De nem adta fel, nekem ez tetszett a legjobban. Hiába nem írtam vissza, ő akkor is folytatta” – nyilatkozta Lara. A pár egyébként egy közös ismerősön keresztül ismerkedett meg, amikor februárban összefutottak ennek az illetőnek a házában.

Harsányi Levente

Harsányi Levente és Obersovszky Lara Fotó: Mokka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top