Xantus Barbara a Palikék Világa by Manna vendége volt, ahol többek között arról is beszélt, hogy volt férjével a válásuk után is jó viszonyt ápol. A színésznő szerint ennek az is az oka, hogy exférjével, Szurdi Miklóssal igazi mester és tanítványa viszonyban éltek.
„Hogy lehetne máshogy, ha 20 évig megosztod valakivel az ágyadat, a mindent? Hogy lehet semmisnek nyilvánítani bármiért? (…) Mind a kettőnknek tenni kellett, hogy végül ennyire jó barátságban legyünk. Biztos neki volt először nehezebb, aztán nekem, hát, nem. Ez mindenkinek gyász, a gyerekektől kezdve. Mégsem gondolom csak és kizárólag önzőségnek, mert boldog szülőknek lehetnek boldog gyerekei. Boldogabbak vagyunk szerintem mind a ketten külön” – mondta Xantus Barbara, aki annak idején kezdeményezte a válást. A színésznő hozzátette, hogy már nem akar a férfiaknak és a világnak megfelelni, csakis önmagának.