Celebrandi: „Miért ne lehetne a tévében megtalálni az igazit?” – kiderült, mely hírességek keresnek majd párt

T. D. | 2023. Május 19.
A celebek vállalják, hogy komoly párkapcsolat lesz a cél.

Megvan a nyár legforróbb durranása, az RTL-en: indul a Celebrandi. Nyolc ismert ember döntött úgy, elég a szingliségből, és itt az ideje megtalálni az igazit – még akkor is, ha mostanság a pártalálás nem éppen egyszerű feladat. Két név már megvan a leendő párkeresők közül: Frohner Fecó és Schumacher Vanda is az igazit keresi majd.

Celebrandi

Fecó, a sztárfodrász 2021-ben bukkant fel először az RTL képernyőjén, azóta pedig állandó szereplője a műsoroknak. Kissé bohókás és szórakoztató természetével hamar belopta magát a nézők szívébe, de kevesen ismerik őt igazán. Úgy gondolja, érdekes, hogy amit az emberek látnak a tévében, az egy cukormáz, az a külső réteg. Aki viszont ismeri, tudja, hogy komolyabb, céltudatosabb srác is egyben. „Szeretem az élet humoros oldalát megfogni, ez tény – mondta Fecó a Fókuszban, majd kitért arra is, mennyire fontos számára a külső. – Nyilván fontos, de nem a leglényegesebb, mert az, hogy a későbbiekben is jó kapcsolat alakuljon ki, nem feltétlenül a külsőségen alapszik.” 

A sztárfodrász szerint a tévében keresni a szerelmet nem sokban különbözik attól, mintha ezt egy applikáción keresztül tenné. 

Schumacher Vanda bevallotta, komoly párkapcsolatot keres. „Amit én várok a leendő kedvesemtől, hogy ő is legyen annyira tisztában magával, amennyire én. Nagyon szeretem az izgalmas életet, vágyom is erre. Legyen ő is azért egy icipicit crazy.

Vanda már izgatottan várja, hogy a műsorban megtalálja-e azt a tökéletes férfit, aki mellett igazán önmaga lehet. 

Ha szívesen szállnál versenybe Fecó vagy Vanda szívéért, ITT tudsz jelentkezni a műsorba. 

Exit mobile version