Tallós Ritára 49 évesen talált rá a szerelem, 52 évesen tett esküt második férjének, akivel tíz év után is elválaszthatatlanok egymástól. A színésznő azt mondja, szerencse is kellett ahhoz, hogy egy válással és két gyerekkel a háta mögött megtalálja a lelki társát.
„Szerintem sosincs késő a boldogsághoz” – nyilatkozta a Story magazinnak Tallós Rita, azonban a boldog pillanatok mellett már a kapcsolatuk elején kijutott a nehézségekből is. Nem sokkal a megismerkedésük után ugyanis kiderült, hogy a színésznő mellrákkal küzd. „A párom az első pillanattól kezdve tudta, hogy meggyógyulok. (…) Egy pillanatra sem engedte el a kezemet, és nem hagyta, hogy a betegséggel komolyan foglalkozzak” – mesélte Tallós Rita.
A szövetségüket pedig a feleség súlyos betegsége csak erősítette: összeházasodtak. „Sosem fogom elfelejteni, a sugárkezelésről mentem a házasságkötő terembe. Egy szőke parókát, valamint egy szép piros ruhát viseltem” – árulta el Tallós Rita, aki a férjével nemcsak a magánéletben, hanem a munkában is remek párost alkot. Közös színházukat, a Liliom Produkciót is együtt vitték sikerre: „A férjem a cég vezetője, mindenben támogat”.