nlc.hu
Sztárok

Puskás Ferenc családja Budapesten járt

„Ő maga volt a hihetetlen minőség” – interjú Puskás Ferenc unokájával és dédunokájával

Reka Damborena Puskas és Ane de Juan Damborena könnyes szemmel vette szemügyre a legendás sportember viaszmását.

A május 25-én nyíló budapesti Madame Tussauds kiállításon Hosszú Katinka mellett az Aranycsapat legendás tízese is szobrot kapott. A belvárosi tárlat megnyitójára Puskás Ferenc unokája, Reka Damborena Puskas és dédunokája, Ane de Juan Damborena is meghívást kapott. A család San Sebastiánból utazott Magyarországra, hogy személyesen is megtekinthessék a legendás sportember viaszszobrát. Reka édesanyja Aniko Puskas Hunyadvari, azaz Puskás Anikó volt, Puskás Ferenc egyetlen gyermeke. Anikó 1973-ban ment férjhez Jesus Damborena baszk mérnökhöz, akivel San Sebastiánban telepedtek le. Két lányuk – Elisabeth és Reka –, majd három unokájuk – Maite, Ane és Sarah – született. Puskás Anikó jól beszélt magyarul és tinédzserkora óta hazajárt Budapestre. Az 55 éves Reka örömmel adott interjút az nlc-nek, mely során kiderült, hogy tőle sem áll messze a futball, hiszen öt évig kapus volt. Már 30 éves is elmúlt, amikor szeretett nagyapja elhunyt. Bár Öcsi bácsi 1991-ben visszaköltözött Spanyolországból Magyarországra, az asszony szerint nem telt el olyan év, hogy ne látogatták volna meg. A család egyébként legutóbb akkor tűnt fel Magyarországon, amikor bemutatták a Puskás, a musical című színdarabot. Akkor a budapesti mellett a Szegedi Szabadtéri Játékokon is megtekintették az előadást. A hozzátartozók találkoztak a szereplőkkel, így Veréb Tamással is, aki Puskás Ferencet alakította, a rendező, Szente Vajk pedig kulisszatitkokat, illetve a díszletet is megmutatta nekik. Most viszont a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett, olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes labdarúgó viaszszobra miatt érkeztek hazánkba.

Puskás Ferenc unokái

Puskás Ferenc unokája, Reka Damborena Puskas és dédunokája, Ane de Juan Damborena (Fotó: Trenka Attila)

„Nagyon elégedett és boldog vagyok. Látszik, milyen odaadással készítették a nagyapám viaszmását. Ahogy körbemegyek, az egész helyet átjárja a múlt szeretete és tisztelete. Mindenkinek, aki elhalad a nagyapám viaszbabája mellett, mosolyog, vagy könnyes lesz a szeme, el sem tudom mondani, mekkora öröm ez számunkra. Őszinte leszek: nem lep meg, hiszen mindig tudtam, hogy a magyarok tisztelik és szeretik a nagyapámat. A lányom, a férjem, és a család többi tagja is elégedett, hatalmas élmény ez számunkra” – kezdi hatalmas lelkesedéssel Réka Damborena Puskás, majd könnybe lábad a szeme. Percekig csak áll, nézi a figurát, majd arról kezd beszélni, milyen személyes tárgyai vannak Puskás Ferenctől.

„Az egész lakásunk tele van nagypapa holmijával. A világon senkinek nincsenek olyan relikviái, tárgyai, mint nekünk. Csak jó élményeim voltak vele, csodás emlékek kötődnek hozzá. Olyan intim, belső élmények, melyek csak a mieink. Ő maga volt a hihetetlen minőség. Rajongott a családjáért, amikor csak tudott, velünk volt. A lányom még ismerhette. Emlékszem, milyen sokat játszottak, festettek együtt. Imádta a dédunokáit.

Érdekes, hogy a család a mai napig szereti a futballt, ami nemcsak a nagypapának köszönhető. A három dédunoka, Ane, Maite és Sarah is a focin nőttek fel, jelen volt a mindennapjainkban.

Bár a nagypapa már nincs velünk, a sport által mindig velünk van, és lesz is, amíg csak élünk” – mesélte Reka, majd átadta a szót a lányának.

Puskás Ferenc unokája, Reka Damborena Puskas és dédunokája, Ane de Juan Damborena

Ane de Juan Damborena még játszhatott a nagypapájával, aki elmondása szerint mindig vidám volt (Fotó: Trenka Attila)

Ane elárulta, hogy például sosem dicsekszik azzal, milyen híres rokona van.

„Ahogy anyu is mesélte, minden egyes alkalommal, amikor találkoztunk, papa gondoskodott arról, hogy jól érezzük magunkat. Vicces ember volt, aki rengetegszer elvitt minket játszótérre, ahol szintén mindent megtett, hogy az unokái boldogok legyenek. Ha kellett, megetetett minket, szeretettel és odaadással állt hozzánk. Mindenhol érzem a szeretetet iránta, Magyarország mellett Spanyolországban is, és szerintem ez nem véletlen: ő nem csak egy focista volt, hanem egy nagyszerű ember is. Sohasem mutatkozom be úgy, hogy Puskás Ferenc unokája vagyok, de ha az emberek megtudják, mindig örömmel beszélnek róla. Hiányzik” – nyilatkozta az nlc-nek Öcsi bácsi dédunokája, aki, mint kiderült, hároméves kora óta modellkedik.  

„Tulajdonképpen szinte minden kategóriában fotóztak már, legyen szó ékszerekről, ruhákról, menyasszonyi öltözékről, és kifutó modellkedésről. Tudom, hogy a papa büszke lenne rám, ha most látna, és támogatna a döntésemben” – tette hozzá Ane. A család évente többször is ellátogat Magyarországra, és bár nem beszélnek folyékonyan magyarul, a beszélgetés végén Reka a legendás sportember anyanyelvén mondott köszönetet. Később Puskás Ferenc egyik kedvencét, a „Száz forintnak ötven a fele” című nótát is elénekelte. Anya és lánya 2022-ben, a legendás labdarúgó születésének 95. évfordulóján megkapta a magyar állampolgársági bizonyítványt.

Puskás Ferencet a sportszakma a 20. század egyik legjobb európai játékosának tekinti, 2004-ben a neve felkerült a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára. Unokája korábban több érdekességet is elárult róla, például, hogy egy Stefánia című könyvsorozatból tanult meg spanyolul. Reka szerint a nevét is tudatosan adta neki az édesanyja, méghozzá azért, hogy ezzel is a magyarsághoz való tartozást fejezze ki.

A kiállításról készült galériát ide kattintva nézheted meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top