nlc.hu
Sztárok

Kósa L. Adolfék számára egy párterápiával ért fel a Párharc

Elárulta a házaspár, kikkel maradtak jóban a műsor után.

Dr. Kósa L. Adolf és felesége, Dr. Kósa L. Rita számára egy örök élmény az a sok izgalmas pillanat, amelyet a Párharc során átélnek. Elárulták a Mokkában, hogy amikor elvállalták a szereplést, nem volt bennünk semmi olyan elképzelés, hogy taktikázni fognak. „Azt gondoltuk, odatesszük magunkat, csináljuk a feladatokat és süvítünk előre” – mondta el az egykori tévés párja. Férje viszont így látja: „Álltuk a sarat, de ez nem a mi korosztályunknak van kitalálva„.

Kósa L. Adolf,

Kósa L. Adolfék estek ki legutóbb a Párharcból – Forrás: TV2 /  Mokka – videó

Arra a kérdésre, hogy hezitáltak-e, hogy elvállalják-ea szereplést?, Kósa L. Adolf a következőket vallotta be: „A feleségem rögtön mondta, hogy nem„. Rita meg is indokolta, hogy miért ódzkodott egy kicsit a Párharctól: „Láttam ilyen típusú műsorokat, és láttam, hogy a párokat vagy összehozza vagy szétszedi. (…) Minket azonban még jobban összehozott a műsor”. Ezt a férje is megerősítette: „Nem tudom, hogy nekünk bármikor is szükségünk lett volna-e párterápiára, de ha igen, akkor ez annak nagyszerű volt„.

Az extévés bevallotta, szereti a versenyzést és a kihívásokat, ő gondolkodás nélkül elvállalta volna a felkérést. Neje hozzáállása azonban teljesen megváltozott a valóságshow alatt: „Én nem szeretek szerepelni, de magamat leptem meg, hogy mennyire élveztem ezt a műsort. És egyre jobban„.

Arról, hogy mit tanultak magukról és egymásról a műsor alatt, Kósa L. Adolf a következőket jegyezte meg: „Azt én sejtettem, hogy a feleségem mindent meg tud csinálni, de hogy ilyen szinten, arra nem gondoltam volna. Tényleg gondolkodás nélkül bármibe beleugrott, még csak heccelni sem kellett„.

A beszélgetés során arról is szó esett, hogy visszatérne-e a televíziózáshoz. „Nem szándékozom, de egy ilyen műsort szívesen vezetnék egyébként. Nagyon jópofa volt. Imádtuk minden pillanatát” – árulta el Kósa L. Adolf.

A házaspár azt is elmondta, hogy Rácz Gergőékkel és DBR-ékkel a műsor után is nagyon jó kapcsolatban maradtak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top