nlc.hu
Sztárok
Arnold Schwarzenegger régi viszonyáról mesélt

Arnold Schwarzenegger így vallotta be anno a viszonyát a házvezetőnővel

Az új dokumentumfilmben Arnold Schwarzenegger őszintén mesélt a magánéletéről.

A 75 éves színész a Netflix új Arnold című dokusorozatában mesélt hollywoodi karrierjéről, kaliforniai kormányzói időszakáról, valamint személyes botrányairól is, írja az RTL.

Arnold Schwarzenegger

Fotó: Albert L. Ortega/Getty Images

Sőt, arról is beszámol, hogyan vallotta be a feleségének, Maria Shrivernek és gyerekeiknek, hogy viszonya volt a házvezetőzőjükkel, Mildred Baenával, és hogy közös gyerekük született. A színész fia, Joseph Baena ma már 25 éves – és tartja az apjával a kapcsolatot. 

„Maria és én hetente egyszer jártunk tanácsadásra, és az egyik ülésen a tanácsadó azt mondta”– mesélte Arnold.

„Azt hiszem, ma Maria nagyon konkrétan szeretne beszélni valamiről. Azt szeretné tudni, hogy te vagy-e Joseph apja” – szegezte neki a mondatot a terapeuta, mire Schwarzenegger bevallotta az igazságot: 

„Igen, Maria, Joseph az én fiam.” 

A színész 1986-ban vette feleségül a ma 67 éves Shrivert, akivel négy közös gyermekük van: Katherine, Christina, Patrick és Christopher. „Életem hátralévő részében ezzel kell együtt élnem” – magyarázta a színész, és hozzátette, hogy a fia, Joseph fantasztikus ember, és nagyon büszkévé teszi őt. 

Helytelen volt, amit tettem. De nem akarom, hogy Joseph úgy érezze, hogy nem szívesen látják őt ebben a világban – mert nagyon is szívesen látják őt ebben a világban. Szeretem őt, és egy rendkívüli fiatalember lett belőle.

A fiú egyébként le sem tagadhatná az édesapját, pár évvel ezelőtt hosszú, göndör hajával, kigyúrt testével megszólalásig olyan volt, mintha csak Arnold Schwarzeneggert látnánk 1982-ben, a Conan, a barbár című film forgatásán. De ma is nagy a hasonlóság.

A színész felesége egyébként 2011 júliusában nyújtotta a válókeresetet, miután kiderült, hogy a bejárónőjük fiának apja nem más, mint maga a sztár. A TMZ szerint a válóper azért húzódott ilyen sokáig, mert a felek nem tudtak megállapodni az anyagi, vagyoni kérdésekben, ezeket csak mostanra sikerült rendezni. Annak ellenére, hogy a házaspár szakított, baráti viszonyban maradtak, és rendszeresen összejárnak. 

(RTL)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top