nlc.hu
Sztárok
Feke Pál legnagyobb bakija

Őszintén vallott legnagyobb bakijáról Feke Pál

A színész nem csinál titkot abból, hogy a kulisszák mögött néha meg kell oldani egy-egy váratlan helyzetet, amelyek utólag igencsak könnyfakasztóak.

Vérbeli profi Feke Pál, aki több évtizede nyűgözi le a nézőket fantasztikus előadásával és lehengerlő hangjával. Pedig már a kezdetek kezdetén meggyűlt a baja az egyik első szerepével.

Feke Pál

Fotó: RTL

„Szirtes Tamás annak idején felkért a Jézus Krisztus Szupersztár szerepére, aminek végtelenül örültem. Tudtam, hogy ehhez a szerephez fogynom kell, így le is adtam tíz kilót. Csakhogy időközben véget ért az akkori kapcsolatom, és úgy döntöttem, elviszem a szüleimet a horvát tengerpartra, ahol 40-50 cm magas fagyikelyhekkel vigasztalódtam. Mire visszatértem a színházba, vagy 8 kg visszajött. Majd jött a főpróba, ahol egy jelenetben felhúznak a keresztre. Szerintem optikailag is volt gond a kereszt méretével, de az a helyzet, hogy szinte az egészet kitakartam a testemmel. Utána az öltözőben Nagy Sanyitól megtudtam, hogy Szirtes Tamás csak annyit mondott, mikor meglátott a kereszten, hogy: Jééééézusom!” – idézte fel a történteket a 95.8 Sláger FM-en a színész, akinek egy másik alkalommal is meggyűlt a baja az elemekkel a színpadon.

„A Nyomorultakban Javert-t, a rendőrfelügyelőt játszom. A darabban egy ponton lejön egy híd, ami egy-másfél méter magas. Arra kell fellépni, Javert innen ugrik le, öngyilkos lesz. Az öltözéses próbán azonban nem néztem meg a nadrágom és annyira feszült, hogy még szétrakni se tudtam a lábam, olyan merev anyagból volt. Jött ez a jelenet és nem tudtam fellépni a hídra. Valahogy rákúsztam a hídra, de nem tudtam felállni, mert annyira feszült a nadrágom. Kicsúsztam végül… hát az a jelenet nem létezett” – mondta nevetve az ÉdesKettesben Feke Pál.

A teljes beszélgetés ITT visszahallgatható. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top