Kulcsár Edina és G.w.M. közös kislánya, Amara már egy hónapos. A volt szépségkirálynő sokszor avatja be követőit, milyen háromszoros anyukának lenni, és hogyan teltek az első hetek a picivel.
Edina a szülés után a Miss World Hungaryn mutatkozott először a nyilvánosság előtt, mint a szépségverseny zsűrije. Az alkalomra elképesztő ruhát, sminket és hajat kapott, de most megmutatta a valóságot. 24 óráig elérhető Instagram-történetében egy feszülős fekete szettben pózol, melyhez leírta, hogyan áll a szülés utáni fogyással.
„Lehetne jobb a helyzet, de annak kell örülni, ami van! A korábbi szüléseim után ilyenkor már jobban álltam a fogyással, bár kevesebb is volt a súlyom, mint amennyivel most mentem szülni. Jó pár kiló lement, viszont azt látom, hogy itt megállt a dolog, és innentől kezdve már rajtam a sor. Egyelőre annyit tudok tenni, hogy szorgalmasan hordom a hasszorítómat, amik segítenek a regenerációban” – írta Edina, majd hozzátette, szépen lassan alakulnak majd a dolgok.